Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: Mi leszünk az első lisszaboni elnökség

Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett Lisszaboni Szerződésről beszéltek kedden reggel napirend előtt a képviselők a Parlamentben.


Dátum: 2010-12-14 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:28.125277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hörcsik Richárd fideszes képviselő annak kapcsán, hogy egy évvel ezelőtt lépett hatályba a Lisszaboni Szerződés, azt mondta: soros elnökként Magyarország legfontosabb feladata lesz "az új intézményrendszer egyensúlyának kialakítása". A tavaly létrehozott új intézményrendszer teljes mértékben csak a magyar elnökség alatt kezdi meg működését - hívta fel a figyelmet.

Németh Zsolt külügyi államtitkár az elhangzottakra reagálva arról beszélt, hogy a Lisszaboni Szerződés adja a magyar EU-elnökség keretét, "mi leszünk az első lisszaboni elnökség", másrészt Magyarországnak kell majd a szerződés végrehajtásából fakadóan sok feladatot elvégeznie. Mint fogalmazott, komoly feladat lesz "bejáratni" az új intézményeket. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy ennek az intézményi rendnek egy vezérelve kell, hogy legyen: a közösségi módszer határozza meg az unió működését - jelentette ki.

Hűség Napja: egy magasabb erkölcsi minőség

A népszavazást lehetővé tevő velencei döntést az ágfalvi csatákat megvívó hősök kényszerítették ki, a politikusok kötötték meg, de a referendumot a hazájukat, nemzetüket szerető emberek nyerték meg. Azok, akik tették a dolgukat, amikor arra szükség volt - mondta Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a Parlamentben december 14-én a Hűség Napjára emlékező napirend előtti felszólalásában.

A német, horvát és magyar ajkúaknak minden egyes, a magyarság melletti szavazata azt a magasabb erkölcsiséget erősítette, amely a nemzet iránti felelősséget jelenti  tette hozzá a képviselő, ismertetve az 1921. évi soproni és Sopron környéki népszavazás eredményeit.

Firtl Mátyás felidézte: 2001-ben az Orbán-kormány kormányrendeletben tette a Hűség Napjává december 14-ét, és kihelyezett kormányülésen tisztelgett a soproniak hűsége előtt. A Hűség Napján minden országgyűlési képviselő a Parlamentben megkapta a Perkovátz-ház Baráti Köre Újra együtt! című háromnyelvű naptárát is, ami a határok nélküli, a valamikori természetes kulturális-gazdasági egységet képező sopron-vármegyei összefogás példája, immár egy újból határok nélküli korban."

Kapcsolódó elemek