Kopint-Tárki: jövőre három százalék alatt lesz a deficit
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 2010-ben változatlanul 1,2 százalékos GDP növekedésre számít, és 3,0 százalékos gyorsulásra jövőre - hangzott el az intézet keddi budapesti tájékoztatóján, ahol bemutatták az új konjunktúra jelentést.
Dátum: 2010-12-14 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:28.811671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az infláció a korábban várt 5,0 százalék helyett 4,9 százalék lesz 2010-ben, jövőre 3,9 százalékra süllyed. A Kopint-Tárki kutatói azt várják, hogy decemberben nem változik az 5,50 százalékos alapkamat, amely a jövő év végére 5,0 százalékra csökken.
A kormány által várt GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiány megvalósítható az idén, és a 2,9 százalékos deficit lesz jövőre.
Egy eurót átlagosan 275 forinton jegyeznek 2010. átlagában, ami megegyezik az intézet októberi prognózisával, és 2011-ben is 275 forintos euró árfolyam várható.
Bár a Kopint-Tárki fenntartja a 2011-re vonatkozó GDP prognózisát, amely 3,0 százalékos növekedést jelez, a korábbinál több, lefelé mutató kockázati tényezőt lát - mondta az intézet vezérigazgatója. Palócz Éva figyelmeztetett a magyar adósság további leminősítésének veszélyére, illetve Magyarország nemzetközi megítélésének romlásának következményeire.
Ha egy ország által kibocsátott hosszú, öt illetve tíz éves állampapírok hozama lényegesen meghaladja a rövid lejáratú papírokét, akkor a piac azt jelzi, hogy a rövidtávú stabilizációs intézkedések önmagukban nem elegendőek a hosszabb távon alacsony államháztartási deficit fenntartásához, ehhez strukturális reformok szükségesek - magyarázta Palócz Éva.
Jelenleg a hosszabb állampapírok hozama nyolc százalék, míg az egy éves kötvénynél hat százalékos, a három hónapos diszkont kincstárjegynél hat százalék alatti hozamot hajlandó megfizetni a piac - tette hozzá.
A GDP jövő évi várható alakulását elemezve az intézet vezérigazgatója elmondta: a magánfogyasztás 2,5 százalékkal bővül, a közösségi fogyasztás kismértékben, egy százalékkal visszaesik. A beruházások várható növekedési üteme négy százalék.
Az Európai Unió új tagországaiban 2-4 százalékos növekedés várható jövőre, a Kopint-Tárki átlagosan 3,0 százalékos GDP bővüléssel számol - hangsúlyozta Bartha Attila kutatási igazgató.
A világkereskedelem az idei 14 százalékos növekedés után jövőre hét százalékkal bővül - emelte ki az egyik legfontosabb, konjunktúrára ható mutatót Nagy Katalin vezető kutató. A szakértő szerint Németországban, ahol a gazdasági növekedés idén 3,5 százalék lesz, továbbra is optimista az üzleti hangulat.