Szerkezeti átalakítással 600-800 milliárd takarítható meg
Matolcsy György nem tart attól, hogy a különadóval sújtott szektorok visszafogják beruházásaikat, vagy hitelezési aktivitásukat a bankok, a 2013-as, és 2014-es költségvetési egyensúlyt a nemzetgazdasági miniszter szerint a 2011. február végén megjelenő, minden nagyobb költségvetési tétel felülvizsgálatával járó, strukturális reformprogram biztosítja, amelyet a kormány még abban az évben el is indít, és 2012 végéig végrehajt.
Dátum: 2010-12-14 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:29.499159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak kedden kifejtette, hogy a reformok eredményeképp 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el a költségvetés kiadási oldalán. Ez áll szemben majd a kivezetendő és a bevételt csökkentő válságadókkal - tette hozzá.
A reform során minden nagyobb költségvetési tétel felülvizsgálatát ígérte. A 360 milliárdos munkaerőpiaci alapnál 100-120 milliárdot, a 340 milliárd forint körüli gyógyszerkasszánál is mintegy 100 milliárdot lehetne megtakarítani a szerkezeti reformok során - hangsúlyozta a miniszter.
A nyugdíjrendszer átalakításával Matolcsy szerint felül kell vizsgálni a rokkantnyugdíjasok helyzetét. Magyarországon 12 százalék a rokkantnyugdíjasok aránya, míg az OECD-országok átlaga 6 százalék. Összesen 420 ezer fő van Magyarországon rokkantnyugdíjasként nyilvántartva, ám ha az OECD-átlaghoz közelítenénk, számuk 210 ezerre apadna. Tarthatatlanul magasnak nevezte a MÁV évenkénti 150 milliárdos állami támogatását, megjegyezve, hogy ennyit kapnak jövőre is.
Mintegy 50 milliárdot meg lehetne spórolni, ha a közösségi közlekedés területén 2012-ben reformokat léptetnek életbe - mondta. "Mi ilyen értelmű javaslatokat készítünk elő a kormány számára" - tette hozzá.