Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont

Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben, ahol az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a központ megnyitóján Devecserben kedden.


Dátum: 2010-12-14 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:33.474194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgálatokat a környező településekkel együtt mintegy nyolcezer ember számára előjegyzéssel szervezik meg, naponta ötven embert látnak el - mondta Réthelyi Miklós.

Hozzátette: a központ féléves működése alatt az adatokat az ÁNTSZ Országos Környezet Egészségügyi Intézetében összesítik és kiértékelik, a cél a megelőzés. A szűrőközpont működését a Belügyminisztérium költségvetési forrásaiból fedezik, az egyes szolgáltatókkal szerződést kötnek. A kormány tervezi a devecseri intézmény bővítését.

Réthelyi Miklós hangsúlyozta: az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófában tartós egészségkárosodást senki nem szenvedett, de a lakosság megnyugtatása miatt legalább fél éven keresztül szükséges vizsgálatokat végezni, hogy a legkisebb megbetegedésre is komolyan lehessen reagálni.

Göndöcs Zsigmond, a térség egészségügyi ellátásáért felelős államtitkári megbízottja elmondta, hogy a régi devecseri szakrendelő bővítésével hozták létre a szűrőközpontot, ahol a vérvételt követően belgyógyászati vizsgálatokat végeznek el a jelentkezőkön.

Hozzátette: a panaszok alapján próbálják majd kiszűrni a katasztrófa által okozott egészségügyi problémákat, de a vizsgált betegek nagy részénél más, nem a vörösiszap által okozott betegségekre - cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség - is fény derül majd.

Göndöcs Zsigmond elmondta, hogy az iszapömlésben sérüléseket szenvedett csaknem háromszáz beteg gyógyultan távozott a kórházakból, de még van, aki sebészeti ellátásra szorul.

A Máltai Szeretetszolgálat mobil tüdőszűrő állomása a rendelő udvarán működik, a vizsgálatokon vett vér- és vizeletmintákat az ajkai Magyar Imre Kórház laboratóriumában egy nap alatt elemzik - mondta Göndöcs Zsigmond.

Az új szűrőközpontban EKG, mellkas röntgen, légzésfunkciós vizsgálat, továbbá a klinikai laborvizsgálatok és belgyógyászati, illetve tüdőgyógyászati szakorvosi vizsgálatok mellett gyermekgyógyászati vizsgálatot végeznek. A rendelőkben lehetőség van szemészeti, fül-orr-gégészeti, sebészeti és nőgyógyászati vizsgálatokra is - tette hozzá.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere szerint a kormány eddigi intézkedései megnyugtatták az itt élő embereket, ehhez hozzájárult az is, hogy a szűrőközpont rekordidő alatt megnyílt. Hozzátette: januártól a város kistérségi központként fog működni, a lakosság egészségügyi ellátását helyben tudják biztosítani.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. Mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen vesztették életüket.

Kapcsolódó elemek