Élet és Imádság - Olofsson Placid atya új könyve
Élet és Imádság címmel könyvet írt a Gulag szörnyűségeit is megtapasztalt Olofsson Placid atya. A kétlemezes hangoskönyv és leírt változata az atya életének legfontosabb mozzanatait rögzíti. Olofsson Placid atya a keddi napon a Képviselői Irodaházban dedikálta legújabb művét.
Dátum: 2010-12-14 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:34.486006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Példamutatás és tanúságtétel
Olofsson Placid atya élete példamutatás és tanúságtétel mindenki számára - fogalmazott Rétvári Bence (KDNP) a bencés szerzetesről megjelent könyv bemutatóján kedden a fővárosban. A bemutatón megjelent Kövér László házelnök és Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője is.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozó kereszténydemokrata politikus kiemelte: Placid atya vállalta a megszólalást akkor is, amikor értékek, a hite mellett ki kellett állni.
Különleges karizmája van, s a megpróbáltatások miatt, amelyeket élete során végig kellett élnie, soha nem panaszkodott. A munkatáborban töltött legborzalmasabb évekről is úgy tud beszélni, hogy azokból nem a keserűség, hanem a remény, az Istenbe vetett hit sugárzik - fogalmazott Rétvári Bence.