Saron-Abbász találkozó csak szerdán
Szerdán Jeruzsálemben találkozik Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök.
Dátum: 2003-05-27 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:52.208989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt egy magát megnevezni nem kívánó izraeli illetékes közölte kedden reggel az AFP-vel. A két politikus találkozóját eredetileg keddre tervezték.
Az izraeli közszolgálati rádió úgy tudja, hogy a találkozóra Saron Jeruzsálem központjában lévő rezidenciáján kerül majd sor, nem pedig a miniszterelnöki hivatalban, mint május 17-én.
A francia hírügynökség által idézett illetékes azt is elmondta, hogy várhatóan a jövő héten "szerdán vagy csütörtökön" a jordániai Akabában tartják meg George Bush amerikai elnök, Saron és Abbász csúcstalálkozóját, II. Abdalláh jordániai uralkodó jelenlétében. Az is elképzelhető, hogy még a hét folyamán lesz egy másik csúcs is Egyiptomban, amelyen Bush mellett részt venne Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és más arab országok vezetői is, mert - mint az izraeli tisztviselő megjegyezte - "az Egyesült Államok így szeretné megszerezni az arab világ támogatását a közel-keleti rendezést szolgáló útiterv megvalósításához".
MTI - fidesz.hu