Az elnökségi trió együttműködése gördülékeny
Magyarország gyakorlatilag átvette az Európai Unió soros elnökségét a tagországok szakminisztereiből álló mezőgazdasági tanácsban - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-12-14 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:34.836704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vidékfejlesztési miniszter kifejtette: a spanyol-belga-magyar elnökségi trió együttműködése gördülékeny, és a most távozó belga elnökség alapos egyeztetésre épülő módszere lehetővé tette, hogy Magyarország folyamatában vigye tovább azokat az ügyeket, amelyek a következő félév uniós napirendjén szerepelnek.
Fazekas Sándor leszögezte: intenzív félév következik, amelynek során május 29-31. között Debrecenben egy informális mezőgazdasági miniszteri találkozót is tartanak.
A miniszteri tanács legfontosabb feladatának a közös uniós agrárpolitika jövőbeni fő irányainak kijelölését nevezte.