Dönthetnek a dohányzási tilalomról a fövárosi képviselők
Az ivóvíz, a csatorna és a szemétszállítás díjának emeléséről, valamint a BKV-járművek megállóiban a dohányzás megtiltásáról dönt várhatóan egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Dátum: 2010-12-15 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:39.784647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők várhatóan megtiltják a dohányzást a BKV tömegközlekedési járművek megállóiban is. A testület korábban a játszótereken és azok közvetlen közelében, valamint az aluljárókban is megtiltotta már a dohányzást.
A tilalom megszegését a közterület-felügyelők 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntethetnék a javaslat szerint. A jogszabály várhatóan jövő januárban vagy februárban lépne hatályba.
Az óbudai jegyző lett Budapest új főjegyzője
Sárádi Kálmánnét választotta Budapest új főjegyzőjévé a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, az óbudai, III. kerületi jegyző főjegyzővé kinevezését Tarlós István főpolgármester javasolta a testületnek.
A főpolgármester előterjesztését a kinevezésre és a főjegyző juttatásaira egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés. Az új főjegyző a szavazás után letette esküjét.
Összesen 21 pályázat érkezett, amelyek közül 16 felelt meg a kiírási feltételeknek, három pályázót személyesen is meghallgattak. Ezek alapján Tarlós István azt javasolta a közgyűlésnek, hogy Sárádi Kálmánnét nevezze ki Budapest főjegyzőjének.
Az 1957-ben született Sárádi Kálmánné 1991. március 1-je óta dolgozott a III. kerületi önkormányzatnál, amelyet 1990-től négy cikluson át vezetett Tarlós István. Sárádi Kálmánné 1996 végén aljegyző, majd 1997 januárjától megbízott, 1997. július 1-től a képviselő-testület által kinevezett jegyzője lett Óbuda-Békásmegyernek.
A testülethez benyújtott előterjesztésében a főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés október 27-i ülésén tudomásul vette Tiba Zsolt főjegyző lemondását, s a közgyűlés akkor döntött a főjegyzői pályázat kiírásáról. A pályázatokat november 30-ig lehetett benyújtani. Összesen 21 pályázat érkezett, amelyek közül 16 felelt meg a kiírási feltételeknek, három pályázót személyesen is meghallgattak.