Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc településen tartanak időközi választást a hétvégén

Szombaton és vasárnap nyolc településen tartanak időközi önkormányzati választást. Három helyen azért kell időközi választást tartani, mert az októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb voksot kapó jelöltek között.


Dátum: 2010-12-15 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:43.370117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombaton három, vasárnap öt településen lesz időközi választás.

Szombaton polgármestert választanak a Somogy megyei Libickozma és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszavalk lakói; a voksolásra azért van szükség, mert az október 3-ai voksoláson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb voksot kapó jelöltek között. Ugyancsak szavazategyenlőség miatt lesz önkormányzati képviselő-választás a főváros XI. kerületében, a 11. számú egyéni választókerületben.

Vasárnap öt voksolás lesz: a Tolna megyei Aparhant lakói azért választanak polgármestert, mert az októberben választott polgármester, Kenderesiné Szücs Ibolya (független) lemondott posztjáról. Ugyancsak lemondott tisztségéről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény 4. számú egyéni választókerületének képviselője, Németh András (Fidesz).

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn a megválasztott polgármester, Bakonyi Péter (független) halála miatt lesz időközi voksolás, és ugyancsak a megválasztott polgármester, Hankó Gyula Attila (független) halála miatt voksolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán.

A Zala megyei Padár településen pedig egy egyéni listás képviselőt kell választani vasárnap. Ennek oka, hogy a négy jelölt egyikét polgármesternek is választották, ezért nem lehetett teljes a négytagú képviselő-testület.

Kapcsolódó elemek