Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonytalanok és spekulatívak a hitelminősítők elemzései

Magyarországon nem szokványos gazdasági folyamatok zajlanak, és a sok újszerű lépést érdekeik szerint másként látják a különböző hitelminősítő intézetek - mondta Kovács Árpád, az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Közgazdasági Társaság elnöke úgy véli, ha sikerül a gazdaság terheit enyhíteni, és a világgazdasági körülmények is kedvezően alakulnak, akkor újabb beavatkozások nélkül megoldhatók az ország gazdasági gondjai.


Dátum: 2010-12-15 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:44.792261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hitelminősítők különböző mértékűnek látják a kockázatot egy országgal kapcsolatban, abban azonban nem látnak különbséget, hogy Magyarország nem szokványos gazdaságpolitikára vállalkozott - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.

Kovács Árpád szerint, amikor egy állam bajban van, általában privatizál és megszorításokban gondolkodik, de a kormány programja, amelynek egyik része az adócsökkentés, a lakosság széles körének ad lehetőséget a fogyasztás növekedésére.

Ezeket az újításokat a hitelminősítők a vérmérsékletük szerint látják. Ehhez még hozzárendelődik az is, hogy máshogy látják azok, akik meghatározott érdekkörhöz tartoznak, és azok, akiknek az érdekkörük távolabb esik a kérdéstől - emelte ki az elnök.

Mint fogalmazott, a leminősítésben van egy adag bizonytalanság és egy adag spekuláció is, ennek megfelelően, ha ezt higgadtan kezeli, és bizonyítani tudja a kormány, hogy a modell működik, és felmérte a kockázatokat, akkor a kérdés megoldódik.

Hozzátette azonban, hogy a leminősítésre nem lehet legyinteni, hiszen az üzenet "riasztólövés", de megfelelő helyen kell kezelni.

Kovács Árpád szerint, ha a gazdaság terhei csökkennek, és a világgazdasági környezet is kedvezően alakul, akkor "utolérjük magunkat", és "goromba beavatkozás" nélkül eljutunk oda, hogy azt mondjuk: megérte megtenni ezeket a lépéseket.

Ez függ attól is, hogy mennyire viseli el a lakosság a kormány lépéseit, és mennyire van bizalom a kormányzat iránt - tette hozzá a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke.

Kapcsolódó elemek