Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog Zoltán: Európa jövője múlhat a romakérdésen

Ha nem kezdünk el egy olyan gazdasági fejlesztési fókuszú szociálpolitikát, ami az embereket jobb helyzetbe hozza, és csak az állapotfenntartásra és a szinten tartásra koncentrálunk, az öngyilkos dolog. Európának azt kellene meglátnia, hogy a jövője múlik ezen - hangsúlyozta Balog Zoltán a romakérdéssel kapcsolatban az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár ugyanakkor leszögezte: olyan átfogó európai stratégiára van szükség, ami bőrszíntől függetlenül esélyt jelenthet mindenki számára.


Dátum: 2010-12-15 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:46.749397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Balog Zoltán az M1 Ma reggel című műsorában

Európa jövője a tét

Az alapkoncepció Brüsszelben az, hogy van egy elnyomott kisebbség, akin segíteni kell - mondta az államtitkár, majd hozzátette: Magyarországra nézve ez nem igaz. Az a típusú mélyszegénység, ami elsősorban Északkelet- Magyarországon kialakult, az egyformán sújt roma és nem roma embert - szögezte le a politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy lehet-e összeurópai kérdésként kezelni a cigányság helyzetét.

Ha nem kezdünk el egy olyan gazdasági fejlesztési fókuszú szociálpolitikát, ami ezeket az embereket jobb helyzetbe hozza, és csak az állapotfenntartásra és a szinten tartásra koncentrálunk, az öngyilkos dolog. Európának azt kellene meglátnia, hogy a jövője múlik ezen - hangsúlyozta Balog Zoltán. A politikus magyarázatképpen hozzátette: azok az országok, ahol nincsen roma kisebbség, célországgá válhatnak. Elképzelhető ugyanis, hogy ezeknek az államoknak olyan vonzó lehet a szociális ellátórendszere, hogy elindulhat egy vándorlási hullám.

"Eddig etnikai problémaként kezelték a helyzetet"

Koncepciókkal tele van a padlás, éppen ezért az egyik legfontosabb dolog az európai stratégiában, hogy az eddigieket értékeljük ki - mondta. A politikus véleménye szerint eddig kizárólag etnikai problémaként kezelték a helyzetet, és nem pedig egy olyan típusú felzárkóztatási programban gondolkodtak, ami bőrszíntől függetlenül érint minden embert.

Szólt arról is, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is sok olyan közösség van, amelyik maga rendezi el az életét, de a közös értékekhez pozitívan viszonyul. Az a lényeg, hogy a kisebbség is kapja meg azt az esélyt, amit a többség is megkap - húzta alá a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

Tanulás, munka és közbiztonság

Bemutatta Brüsszelben a magyar kormány uniós elnökségünk romaprogramját. Itthon a roma felzárkóztatást célzó programok eddigitől eltérő megvalósításával, a pénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzésével, a cigányság munkához juttatására tett nagyobb erőfeszítésekkel igyekeznek csökkenteni a társadalmi és szociális feszültségeket. Minderről Balog Zoltán, az igazságügyi tárca társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára beszélt a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedd este. A politikus szerint nem szabad szőnyeg alá söpörni a létező etnikai típusú problémákat sem, mégis a megelőzésre, a kiváltó okok felszámolására kell koncentrálni a figyelmet és az erőforrásokat.

Magyarország nem mondja meg, mi legyen az európai roma stratégia - az elkövetkező fél év arra lesz jó, hogy a közös munka nyomán a jövő év júniusában egy, az összes tagállam által elfogadott, közös álláspontot lehessen az Európai Tanács, az uniós állam- és kormányfők értekezlete elé terjeszteni - mondta Balog Zoltán a Brüsszelben ismertetett magyar elképzelésekről. A magyar javaslat fő csapásai kapcsán "nem kell csodára gondolni"; a tanulásra, a munkára és a közbiztonságra épül a stratégia. Fontos szempont lesz a magyar javaslatcsomagban, hogy az unió összpontosítson a stratégiák gyakorlati megvalósítására - mondta kérdésre válaszolva Balog Zoltán. "Nem maradhat tovább az a gyakorlat, hogy öntjük a zsákba a pénzt, és kiderül, hogy a zsáknak nincs alja, feneke".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3178, 'source_type': 'media', 'source_id': 6233, 'target_type': 'article', 'target_id': 102879, 'relation_type': 'describes'}