Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A megszorító gazdaságpolitika nem vezetett sehova"

A néppárti európai parlamenti képviselő az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén a hangsúlyozta: az európai érdekek egységes képviselete lesz a soron következő magyar uniós elnökség másik fő feladata.


Dátum: 2010-12-15 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:48.131523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtökön kezdődő és két napig tartó európai tanácsi ülés előkészítéséről szóló parlamenti vita fontos kontextusba helyezte az euróövezet pénzügyi stabilitását, a most kialakulóban lévő pénzügyi felügyeleti rendszert, valamint az állandó válságmechanizmus létrehozásának a kérdését is - olvasható Pelczné dr. Gáll Ildikó portálunkhoz szerdán eljuttatott közleményében.

A vitában több képviselő szólt az euró válságáról, a bajba jutott tagállamoknak nyújtott hitelekről, és az egységes fellépés szükségességéről, amely garantálná végre, hogy az Európai Unió tagállamainak gazdaságai és pénzügyi rendszerei ne omoljanak össze egy esetleges következő válság miatt - fogalmaz a néppárti képviselő kommünikéjében.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó ehhez kapcsolódva felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a tagállamok egyedi megoldásokkal, saját válaszokkal próbálnak reagálni az őket körülvevő válságra. Kifejtette, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak a stratégiai irány konszenzusos rögzítése után a tagállamok megoldásait össze kell fogni és koordinálni, vagyis a tagállamok szankcionálása kevés, ha a gazdasági kormányzásról van szó. Jó lett volna ugyanezt a következetességet és szigort látni egyes európai biztosok részéről akkor is, amikor szemet hunytak az adatkozmetikázások felett- emlékeztetett a néppárti politikus az egyes európai kormányok, köztük a korábbi szocialista magyar kormány költségvetési trükközéseire.

Meggyőződésem, hogy nem lehet csak a tagállamokon számon kérni a Stabilitási és Növekedési Paktum betartatlanságát, hisz annak ellenőrzési mechanizmusát éppen a Bizottság puhította fel. Tudomásul kell venni, hogy az eddigi megszorító gazdaságpolitika sehol sem vezetett eredményre. Új válaszok szükségesek! - emelte ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó.

A néppárti képviselő felszólalásának zárásaként ígéretet tett arra, hogy a magyar soros elnökség a gazdasági kormányzás európai szintű összehangolásakor az európai érdekeket egységesen, a szolidaritást szem előtt tartva fog cselekedni - áll Pelczné szerdai közleményében.

Kapcsolódó elemek