Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszületett a kormány következő félévi munkarendje

Döntött a kabinet a jövő év első félévének munkatervéről - közölte Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A kormány az európai uniós elnökség, az alkotmányozás és a strukturális reformok mellett minimum 12 törvénnyel készül.


Dátum: 2010-12-15 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:54.452298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kabinet tervei szerint törvényjavaslatot alkot majd egyebek mellett a katasztrófavédelmi rendszer javításáról és fejlesztéséről; az egyházakról, amelynek célja az egyházak státuszának szabályozása és a státusszal kapcsolatos problémák kiszűrése; a felsőoktatásról; valamint a közpénzügyekről - ismertette a szóvivő.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ezen indítvány célja, hogy olyan új, átfogó közpénzügyi törvény szülessen, amely a költségvetés felépítését, tervezését, jóváhagyását, végrehajtását és elszámolását érinti.

A kormány tervezi az agrárkamaráról szóló törvényjavaslat megújítását is, azaz a Magyar Agrárkamara szervezeti rendszerének, feladat- és hatáskörének átfogó felülvizsgálatát.

Kapcsolódó elemek