Áprilistól kezdődhetnek a reálhozam-kifizetések
Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánnyugdíjpénztári tagok reálhozamának kifizetése 2011 április közepétől kezdődhet meg - tudatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
Dátum: 2010-12-16 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:57.538930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után jelentette be, hogy döntött a kormány azokról az eljárási szabályokról, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéshez kapcsolódnak.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság később további információkat is közölt a nyugdíjpénztárváltás technikai részleteivel kapcsolatosan. Eszerint a reálhozam kifizetése a magánnyugdíjpénztárak kötelezettsége. A pénztárak az eszközök átadásával és az átutalásokkal kapcsolatos költségeket érvényesítik a magánnyugdíjpénztári tag követelésével (reálhozam) szemben, azaz a magánnyugdíjpénztár-tag által "felvehető" összegből levonják az említett költségeket - írta az államtitkárság.
Tájékoztatásuk szerint a reálhozam kifizetésére vonatkozóan a magánnyugdíjpénztáraknak ütemterv-készítési kötelezettségük van, amely alapján a kifizetések várhatóan 2011 április közepétől kezdődnek meg.
A kormányzati kommunikációs államtitkárság közölte azt is: az adatvédelmi törvény alapján csak célhoz kötötten lehet adatot kezelni, így ha a magánnyugdíjpénztári tag úgy rendelkezik, hogy visszalép az állami rendszerbe, és nem marad fenn jogviszonya a pénztárral, úgy az köteles törölni minden adatot, ami a tagra vonatkozik.
Nagy Anna délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, ha a visszalépő tagnak reálhozama van, a nyugdíjpénztárnál írásban kell nyilatkoznia arról, hogy mit szeretne tenni e hozammal. Három lehetősége van: felveheti egy összegben; kérheti, hogy az egyéni számláján írják jóvá az állami nyugdíjbiztosítási alapban; illetve átutaltathatja önkéntes magánnyugdíjpénztári számlájára - ismertette. A kormányszóvivő megismételte, hogy a reálhozam adómentes.
Májusra készülhetnek el az egyéni számlavezetés szabályai az állami nyugdíjrendszerben
Magyarország visszatér a kétpilléres nyugdíjrendszerre - egyebek mellett ezt mondja ki a kormánynak a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló, a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozata. A csütörtökön hatályba lépő rendelkezés szerint május végére kell elkészülnie a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetésre vonatkozó szabályozásnak.