Lezsák: Támogatni kell az egyházi médiumokat
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiumokat; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni.
Dátum: 2010-12-16 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:58.227805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának budapesti eseményén azt mondta, hogy a Magyar Katolikus Rádiónál "elképesztően kevés pénzért dolgoznak", ezért az ottani szakemberek rákényszerülnek arra, hogy máshol is dolgozzanak. Véleménye szerint a közszolgálati médiumokból is hiányoznak azok a műsorok, amelyek értékeket közvetítenek.
Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese rámutatott: a hagyományos értékeket őrző sajtóorgánumoknak "rettentően nehéz" a helyzetük. Hozzátette: egy felmérés szerint egy évben 190 milliárd forintot költenek reklámokra a médiában, ebből a konzervatív sajtó mindössze 2,8 százalékkal részesedik. Kijelentette azt is, hogy felnőtt egy keresztény-konzervatív fiatal generáció, amely nívós munkát végez a katolikus sajtóban, ugyanakkor ők is megszenvedik a pénzhiányt.
Juhász Judit szólt arról, hogy rádiójuk január 15-én elhallgat a középhullámú frekvencián, azt követően URH-frekvencián adják műsoraikat. Közlése szerint a Médiatanács a tervek szerint rövidesen dönt majd arról a néhány frekvenciáról, amelyeken "még van esélyük adások szórására". Mint elmondta: kedden megkötötték a megállapodást a Magyar Televízióval, amelynek értelmében műholdon keresztül lehet majd fogni a katolikus rádió adásait.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az egyházi médiumoknak egyetlen kötelessége van, az evangélium hatékony közvetítése. Elmondta, hogy Szegeden minden karácsonykor egy kis levéllel "megszólítják" a családokat. A püspök véleménye szerint a plébániák, lelkiségi mozgalmak lapjainak kiadása legtöbbször nem pénz, hanem hozzáállás kérdése.
A rendezvényen bevezetőt mondott Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője, előadást tartott Rátkai Balázs, az Új Ember című hetilap, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet című hetilap, valamint Szám Katalin, a Képmás című magazin főszerkesztője.