Budaörsi passió magyar és német nyelvű előadásban
Három magyar és ugyanennyi német nyelvű előadásban, az eredeti szövegkönyv alapján kerül színre a Budaörsi Passió ötven színművész és csaknem háromszáz statiszta közreműködésével Budaörsön a Kőhegyen június 9-től 15-ig.
Dátum: 2003-05-27 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:54.338352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezők tájékoztatása szerint Közép-Európa legnagyobb népi színjátékát Bató Géza tanító és a helyi német lakosság teremtette meg.
A passiójátékot, Krisztus szenvedéseinek és halálának történetét 1933-ban mutatták be először magyarul a kőhegyi szabadtéri színpadon, majd azt a következő évtől magyarul és németül játszották.
A sorozat 1945 után szűnt meg, amikor a budaörsi németeket kitelepítették, majd 1996-ban az Euro Passió Szövetség támogatásával éledt újjá.
A millennium alkalmából 2000-ben a Budaörsi Német Kisebbségi Önkormányzat a magyarországi hagyományok felelevenítésére létrejött Bakk Endre Kanonok Alapítvánnyal közösen rendezte meg - eredeti szöveg híján - a Csíksomlyói Passiót.
Mára hosszas kutatás után előkerült az eredeti szövegkönyv, az idei előadásokat ennek alapján tartják.
A passiójátékot június 9-én, 11-én és 13-án németül, míg 10-én, 12-én és 14-én magyar nyelven játsszák.
Az előadásokat Dér András és Frigyesi András rendezi.
MTI - fidesz.hu