Megszüntették a Kossuth téri mélygarázs-szerződést
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött, megszünteti a Kossuth téri mélygarázs építésére vonatkozó szerződést a Parking Kft.-vel.
Dátum: 2010-12-16 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:58.593709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az előterjesztésében emlékeztetett: a főváros és az Országgyűlés Hivatala 2008 júliusában kötött megállapodást a Kossuth téri mélygarázs, látogatóközpont és közpark létrehozására. A főváros a beruházás megvalósítására 2008 decemberében eljárást írt ki, amelyet a Parking Kft. nyert el; a cég vállalta, hogy 2010. december 31-ig megvalósítja a beruházást.
A Parking Kft. azonban - olvasható az előterjesztésben - nem tudta beszerezni a jogerős építési engedélyt, így nem teljesíthető a december végi határidő sem. Ráadásul Magyarország 2011. első félévében az európai uniós elnökségi feladatokat látja el, így a kivitelezés a közeljövőben nem valósítható meg.
György István ezért javasolta, a közgyűlés közös megegyezéssel szüntesse meg a Parking Kft.-vel kötött szerződést.