Nemzeti érdekek megsértésével vádolják Jan Kavant
Csehország nemzeti érdekeinek megsértésével vádolják Prágában Jan Kavan volt külügyminisztert, az ENSZ Közgyűlésének jelenlegi elnökét, mert minisztersége idején állítólag titkos dokumentumok tűntek el a tárca irattárából. Kavan a vádakat visszautasította, s azt állítja, hogy újabb lejárató kampány indult ellene.
Dátum: 2003-05-27 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:54.628074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keddi prágai sajtó úgy tudja, hogy a zavaros ügyre nemrégiben derült fény, amikor a külügyminisztériumban olyan dokumentumok tűntek fel, amelyek hivatalosan már nem léteztek, s korábban meg lettek semmisítve.
- Jan Kavan miniszterként nyilatkozatot írt alá, miszerint 385 darab titkosnak és bizalmasnak minősített iratcsomagot megsemmisített. Ezek kétharmadát azonban megtaláltuk, míg a többinek nyoma veszett. Az elveszett dokumentumok az 1999 és 2002 közötti évekből származnak. Titkos nagyköveti jelentések és NATO-anyagok is vannak közöttük. Mindez azt bizonyítja, hogy a nyilatkozat nem felel meg a valóságnak - jelentette ki Cyril Svoboda cseh külügyminiszter hétfő este a közszolgálati televízióban.
Egyes feltételezések szerint Kavan azért írta alá a nyilatkozatot, mert az iratokat annak idején állítólag nem tudták megtalálni, így a miniszter - hogy ne legyen probléma - egyszerűen megsemmisítettnek nyilvánította azokat. Más feltételezések szerint bizonyos iratok megsemmisítése szándékosan történt. Kavan védekezése zavaros. Egyrészt kijelentette, hogy ő csak a saját használatára készített másolatok megsemmisítésére adott utasítást, míg más esetben azt állította, hogy egyes iratokat tévedésből semmisítettek meg.
Cyril Svoboda cseh külügyminiszter a botrány kapcsán már utasította az ENSZ-ben, illetve Washingtonban működő cseh nagykövetséget, hogy az ügy lezártáig ne adjanak át Kavannak semmiféle bizalmasnak vagy titkosnak minősített dokumentumot. Vladimír Spidla kormányfő utasítására az ügyet a nemzetbiztonsági hivatal vizsgálja.
A Mladá Fronta Dnes című liberális lap szerint a botrány rendkívül kellemetlen a cseh politikai vezetés számára, mert akkor robbant ki, amikor Prágában ülésezik a NATO Parlamenti Közgyűlése, s a cseh fővárosban tartózkodik George Robertson NATO-főtitkár is.
A cseh külügyminisztérium szóvivője, Vít Kolár szerint viszont "semmi rendkívüli nem történik". Azt azonban beismerte: a külügyminiszter és a kormányfő már eldöntötte, hogy Kavan munkaviszonyát a külügyben azonnal megszüntetik, amint szeptemberben lejár ENSZ-megbízatása. Kavan egyébként a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője is. Az ellenzék a botrány haladéktalan kivizsgálását követeli. "Ha beigazolódnak a vádak, Jan Kavannak távoznia kell a közéletből" - jelentette ki Jan Zahradil, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt képviselője.
MTI - fidesz.hu