Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szeretnénk a várost minél erősebb pozícióba helyezni"

Fenntartható, ugyanakkor megfizethető közszolgáltatási rendszert ígér a ciklus végére Budapest új vezetése. Állítják: a jövőre esedékes áremeléseknél még megkötötte kezüket az elmúlt ciklus hagyatéka.


Dátum: 2010-12-16 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:03.318167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: György István a Duna Tv Hattól nyolcig című műsorában

A politikus kijelentette: a következő fél évben átnézik a közszolgáltatások díjait és az ezeket megalapozó szerződéseket, köztük a privatizált szolgáltatásokéit is. Cél a közszolgáltatások fenntartása mellett a megfizethető árképzés bevezetése.

Több közüzemi közszolgáltató cégnél kapott olyan örökséget a jelenlegi városvezetés, ami szükségessé tette a díjemeléseket. Eközben próbáltunk fogyasztóbarát módon eljárni és figyelni a fővárosiak fizetőképességére, egyben a közszolgáltatás fenntarthatóságát is tekintetbe vettük - fogalmazott György István.

Jelentősen dráguló csatornadíj, emelkedő kegyeleti díjak

Két területen nőtt jóval az infláció felett a díj - a csatornázási és a kegyeleti szolgáltatásoknál. A csatornadíj majdnem húsz százalékos emelése még így is a legolcsóbb volt a három javaslat közül.

"Az emelést abban a reményben hagyta jóvá a közgyűlés, hogy a következő években már ne kelljen az infláción túl árat növelni. Most a csepeli víztisztító rendszerbe épülése okozza a drasztikus emelést. Tavaly, az előző városvezetés harminchét százalékos növelést kívánt elfogadtatni, mi akkor erre nemet mondtunk" - ismertette a hátteret a főpolgármester-helyettes.

Az emelésre az Európai Unióval kötött támogatási megállapodás miatt van szükség - eszerint ugyanis a csatornázási díjakba be kell építeni a csepeli tisztító megtérülési költségeit, enélkül az uniós támogatást nem is vehettük volna igénybe az építéshez - emlékeztetett a várospolitikus.

A másik, jóval az infláció felett dráguló tételnél, a kegyeleti díjak esetében, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. jelenlegi pénzügyi helyzete tette szükségessé a "sajnálatos, 9,6 százalékos emelést" - hangzott a beszélgetésben.

György István kijelentette: nem engedhető meg, hogy összeomoljon ez a közszolgáltatás, melynek az egész struktúrája afelé mozdult el az elmúlt években, hogy főváros oldalán keletkeztek a költségek, a nyereségek pedig a vállalkozói oldalon realizálódtak.

Új szerepbe lép a főváros

"Ezt a folyamatot szeretnénk megfordítani. Szeretnénk visszavenni mindazon közszolgáltatásokat, amelyek a főváros számára is eredményt termelhetnek, A díjakban pedig - még ebben a ciklusban - olyan szerkezetet kívánunk kialakítani, ami a szolgáltatást igénybe vevők számára a megfizethető kategóriában marad" - szögezte le György István.

A főpolgármester-helyettes kijelentette azt is: a következő fél évben minden közszolgáltatás díját tételenként felülvizsgálják. Erre a következő négy esztendő díjstratégiájának a megalkotásához van szükség.

A díjak mellett az ezeket megalapozó szerződéseket is áttekintik - ahogy azt már jó előre bejelentették. Azokra a szolgáltatásokra is igaz ez, amelyeket a városvezetés 1997-ben huszonöt évre privatizált - tette hozzá György István. Kijelentette: a város kemény tárgyalópartnere lesz a külföldi tulajdonosoknak.

"Bár a realitásokat nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, ezeknek a partnereknek is tudomásul kell venniük, hogy mi szeretnénk a várost minél erősebb pozícióba helyezni. A korábbi vezetéstől eltérően azt valljuk, hogy a fővárosnak meghatározott időn belül vissza kell szereznie a lehető legerősebb tulajdonosi pozíciót. A külföldi tulajdonosoknak ugyanis a tőke természetéből adódóan elemi érdekük kivinni a nyereséget a rendszerből.

A közszolgáltatások legnagyobb körében viszont ez nem megengedhető, mert a nyereséget a szolgáltatás fejlesztésére, és a megfizethető díjak fenntartására kell fordítani" - nyilatkozta György István a Hattól nyolcig műsorában, a Duna Televízióban.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3900, 'source_type': 'media', 'source_id': 6240, 'target_type': 'article', 'target_id': 102923, 'relation_type': 'describes'}