Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prérikutya-város a pécsi állatkertben

Prérikutya-város épült a pécsi állatkertben, amelyet a kisméretű rágcsálók a napokban maguk készítettek el a vadaspark e célra kijelölt területén.


Dátum: 2003-05-27 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:54.917190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyarországon található legnagyobb, ötven egyedből álló prérikutya-kolónia 90 négyzetméteres parcellán, 28 köbméter homokból, másfél hét alatt ásta ki élőhelyét - közölte az állatkert igazgató-helyettese, Pintér Tibor.

Mint ismertette, az Észak-Amerikában honos rágcsálók a közelmúltban kerültek a pécsi vadasparkba, az állatkertek közötti csereprogram keretében.

A prérikutyák szokásaiknak megfelelően rendezték be városukat: a föld alatti alagútrendszerben éléstárat, ellőhelyeket, vélt ellenségeik megtévesztésére pedig külön járatokat, csapdákat is készítettek.

Az alagutak kívülről nem láthatók, ezért a látogatók eligazodását a gondozók által készített részletes térkép segíti.

Pintér Tibor beszámolt arról, hogy a prérikutyák érkezése része annak a folyamatnak, amely során a Pécsett található nagyvadakat kisebb testű, de érdekes fajokra cserélik.

Magyarázata szerint minderre a környezetterhelés csökkentése miatt van szükség. Néhány éve ugyanis szakértők felvetették, hogy az állatkert szennyezhet egy mecseki forrást, amelynek szerepe van a város ivóvíz-ellátásában.

A szarvasokat, a szürke marhákat és a bivalyokat már elszállították Pécsről és valószínű, hogy idővel a pumáktól is meg kell válni.

Az igazgató-helyettes úgy véli: bár az intézmény a korábbi 100 faj helyett jelenleg csak mintegy 70 faj 400 egyedét tudja bemutatni vendégeinek, így is képes érzékeltetni az élet sokszínűségét, és ellátja oktató-nevelő feladatait is.

A pécsi állatkert népszerűségét jelzi, hogy évente mintegy 120 ezren keresik fel.

Pintér Tibor jövőbeni terveikkel kapcsolatban közölte: a következő másfél évben szeretnék elvégezni a tigris-, az oroszlán-, a mókusmajom-, valamint a vízilókifutó bővítését, továbbá a cerkófmajmok új férőhelyének kialakítását.

A vadasparkot üzemeltető, az önkormányzat által alapított Állatkert és Akvárium-Terrárium Kht. a város támogatásával együtt az idén 35 millió forint állami forráshoz juthat, amelyből megkezdheti a 2001-es állatvédelmi törvény által szabott feladatok végrehajtását.

Pintér Tibor ugyanakkor a beruházások magas költségei miatt valószínűnek tartja, hogy elképzeléseiket szponzorok, magánszemélyek segítsége nélkül nem tudják megvalósítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek