Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO-csúcs kérdőjelei

Az Európai Parlament szerda esti plenáris ülésén a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó eredményeiről tartottak vitát. Hankiss Ágnes írásbeli nyilatkozatában üdvözölte a NATO-orosz kapcsolatokban elért fejleményeket, ugyanakkor több megválaszolatlan kérdésre is felhívta képviselőtársai figyelmét.


Dátum: 2010-12-16 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:09.452158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A NATO-tagállamok minisztereinek tanácskozásán, 2008 októberében John Craddock, a NATO európai erőinek vezetője kijelentette: Oroszország grúziai behatolása arra késztette a NATO-t, hogy felülvizsgálja a tagállamok biztonságával kapcsolatos feltevéseit. Most, a lisszaboni csúcs után vajon érvényes-e még ez a kijelentés? " - kezdte nyilatkozatát Hankiss Ágnes európai parlamenti képviselő (Fidesz).

A néppárti politikus szerint a megállapodás Oroszországgal célszerű politikai lépés, amely biztonságunk megszilárdítását szolgálhatja, ez azonban óhatatlanul felvet komoly erkölcsi és stratégiai kérdéseket is. Többek között: kíván-e engedni a NATO az együttműködés érdekében azoknak a demokratikus eszméknek a képviseletéből és védelméből, amelyekre az euroatlanti szövetség épül, és amelyek számos ponton éles ellentétben állnak az orosz demokrácia-felfogással?

"Talán felesleges is külön emlékeztetnünk az emberek megfélemlítésére és bántalmazására, újságírók és ügyvédek halálának tisztázatlan körülményeire Oroszországban" - elevenítette fel Hankiss az oroszországi jogállami viszonyokat. Az EP-képviselő szerint nehéz volna nem provokatív gesztusként értékelni legújabban a Wikileaks-alapító Assange felterjesztését orosz részről Nobel-békedíjra. Kérdésként merül fel: hátrányosan érinti-e majd a belépni szándékozó országok esélyeit, ha Oroszország rossz szemmel nézi leendő NATO-tagságukat, illetve tekintetbe veszik-e a NATO vezetői bizonyos tagországok sérülékenységét, és mai napig nyitott, rendezésre váró ügyeit Oroszországgal kapcsolatban?

"A megbékélés és a megállapodás történelmi iránya mindenképpen üdvözlendő. Ugyanakkor világosan kell látnunk a NATO történelmi felelősségét abban, hogy a rakétavédelmi program érdekében kötött megállapodás hozadékaként milyen nagyhatalmi erőt legitimál, illetve, hűen közös európai értékeinkhez, mire mond határozott nemet" - zárta eszmefuttatását Hankiss Ágnes.

Kapcsolódó elemek