Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Erős euró nélkül nincs erős Európa

Ha erős Európát akarunk, akkor erős euróra is szükség van, és ennek érdekében most meg kell hozni néhány történelmi döntést - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos tanácskozása előtt.


Dátum: 2010-12-16 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:16.916371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A stabilitási mechanizmus létrehozását célzó tárgyalásokba az euróövezeten kívüli EU-országok is bekapcsolódhatnak, és ha valamikor szükségessé válik a mentőmechanizmus tényleges igénybe vétele valamely ország megsegítésére, akkor a zónán kívüli országok is dönthetnek úgy, hogy részt vesznek az akcióban.

Lengyelország komolyan fontolóra veszi, hogy részt vegyen a megteremtendő európai pénzügyi stabilitási mechanizmusban - közölte Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

"Ha megnézzük, mik történnek a világban, talán jobb, ha vállaljuk azt a kockázatot, hogy szükség lehet a mi hozzájárulásunkra is, miközben mi magunk szintén számíthatunk segítségre, ha valami balul ütne ki Lengyelországban" - fogalmazott Tusk az EU-csúcsértekezlet előtt.

A lengyel kormányfő előzőleg részt vett visegrádi csoporthoz tartozó másik három ország - Magyarország, Csehország és Szlovákia - miniszterelnökével, valamint José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott megbeszélésen. A résztvevők - közölte újságírókkal Orbán Viktor - támogatásukról biztosították a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökség programját. Az uniós végrehajtó testület elnöke külön üdvözölte, hogy annak egyik témája a gazdasági kormányzás ügye lesz - tette hozzá Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Kapcsolódó elemek