Napi százmillióba kerül a bel- és árvíz elleni védekezés
A belvízi helyzet kezelése napi 75, az árvízi 45 millió forintot visz el - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Magyar Hírlap érdeklődésére pénteken.
Dátum: 2010-12-17 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:29.784089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár kifejtette: semmi sem jelenthet akadályt akkor, ha az emberek vagyonának, életének megóvásáról van szó. Megjegyezte: a védekezésre a költségvetés általános tartaléka jelenti a pénzügyi fedezetet.
Arra a felvetésre, hogy a gazdák szerint a vízügyi társulások a felelősek a károkért, amelyek az általuk befizetett hozzájárulás ellenére nem végezték el a megelőzéshez szükséges munkálatokat, az államtitkár azt mondta: a kormány a termelők érdekében eltörölte a gazdák ezen hozzájárulást jelentő kisadóját, és ötmilliárd forinttal egészítette ki az agrártárca költségvetését.
Hozzátette: az egymásra mutogatás helyett szerinte az lenne a helyes megoldás, ha a megelőzésre adott ötmilliárd forint a vízügyi igazgatóságokhoz kerülne, mert így egy helyen koncentrálódna a pénz és a szakmai felügyelet.