Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Gyors és cselekvőképes a kormány

A romok eltakarításával lassan végez a kormány, jövőre indulhat az építkezés - mondta az [origo]-nak adott interjújában Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki olyan új nyugdíjrendszert ígér, amelyben bárki bármikor lekérdezheti, mennyi járandóságra számíthat időskorában.


Dátum: 2010-12-17 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:30.605952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt egyelőre senki, így a kormány sem látja biztosan, hogy lesz-e újabb világgazdasági válság, mert ez nem tőlünk függ. Azzal számolunk, hogy a magyar gazdaság jobb állapotban lesz jövőre, mint az idén vagy tavaly - jelentette ki Varga Mihály, aki biztos abban, hogy jövőre, az idén várható 0-1 százalékos bővülést túllépi a magyar gazdaság. Mint fogalmazott, gyors és cselekvőképes a kormány, tehát krízishelyzetben azonnal lépni fog. Az irányt kijelöltük: elsősorban a "tíz év alatt egymillió munkahely" megvalósításán kell dolgozni - fűzte hozzá az [origo]-nak adott interjújában az államtitkár.

Varga rámutatott a kormány két alapvető céljára is: a munkahelyteremtés és a demográfiai tendenciák - a népességfogyás - megfordítása. Ebben szeretnénk elmozdulást, a többi lépés e céloknak a leágazásából fakad. Ebbe beletartozik az oktatás, az egészségügy és az önkormányzati rendszer, az ellátórendszereket ugyanis át kell alakítani ahhoz, hogy támogassák e területeken a komoly növekedést, ne pedig gátolják azt - jegyezte meg. A fideszes honatya a magánnyugdíjpénztárak körül kialakult helyzetről is szólt. Mint mondta, a kormány igyekszik az állami rendszer felé terelni az embereket, de a választási lehetőség megmarad. - Aki visszalép, annak az állami felosztó-kirovó rendszer és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás jelent majd forrást, de a kormány megtartja negyedik pillérnek vagy egy kiegészítő pillérnek a nyugdíj-előtakarékossági számlát is. Akinek van erre pénze, az megtarthatja.

Kapcsolódó elemek