Polt: Mi leszünk a motorja az EU-s ügyészi integrációnak
Kövér László, az Országgyűlés elnöke iktatta be hivatalába Polt Pétert, a napokban megválasztott új legfőbb ügyészt, ünnepélyes országos vezetői értekezleten Budapesten pénteken.
Dátum: 2010-12-17 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:32.688340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Polt Péter beszédében elmondta: az ügyészség feladata a törvények tisztelete, az alkotmányosság védelme, a jogállam további felépítése és megtartása.
Szavai szerint a feladat nem könnyű, ráadásul a jövő év elején kezdődő uniós elnökség, amelyet Magyarország tölt be, további felelősséget ró az ügyészségre is.
Mi leszünk a motorja annak az ügyészi integrációnak, koordinációnak, amely az Európai Unió összérdekeit hivatott szolgálni, nem feledve azt, hogy a nemzeti érdekek is részei ennek az összérdeknek - mondta. Hozzátette: a magyar ügyészség múltja és jelene a feltétele annak, hogy ezt a munkát sikerrel végezhessék el.
Polt Péter hangsúlyozta, hogy bár fontos az uniós elnökség, de az ügyészség nem hat hónapra, de nem is kilenc évre tervez; a hivatalt tudatosan építik.
Kövér László házelnök ünnepi beszédében elmondta: az előző politikai vezetés miatt ma a közjog egyetlen ága sem érintetlen, s néhány ága romokban hever.
A nemzetnek elege lett mindebből, elege lett abból, hogy Magyarországon a szabadság, amely a rendszerváltással megérkezett, nem szült rendet; elege lett abból, hogy hazánkat egy következmények nélküli országgá tették - mondta.
A kormány megkezdte ezen állapotok felszámolását, de az nem kétséges, hogy a jogállamiság helyreállításához mindenkinek a támogatására szükség van. Ebben az ügyészi hivatalnak is megvan a maga szerepe - fűzte hozzá.
Kövér László elmondta: az elmúlt hónapokban számtalan riogatást lehetett olvasni az ügyészég politikai irányítás alá vonásáról, függetlenségének csorbításáról. Ehhez képest a törvénymódosítások nyomán, az ügyészség függetlensége nem csorbult, hanem erősödött.
Az Országgyűlés lemondott a legfőbb ügyész interpellálásának jogáról, megerősített megbízatásának legitimitását és meghosszabbította tartamát kilenc évre, végül pedig korlátozta az ügyészség tevékenységét szabályozó szolgálati törvény módosításának lehetőségét - részletezte a házelnök.
Az Országgyűlés biztosítani fogja az ügyészség számára a szükséges létszámemelést és a pénzügyi lehetőségek bővülését is - tette hozzá. Polt Péterhez intézve szavait azt mondta: "ön már küzdött a bűn ellen és helytállt, azt kérem, tegye meg ezt újra".
Az ünnepélyes beiktatáson többek között jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára.