Magyarország Ukrajna európai integrációja mellett
Az Európai Unió soros elnökeként Magyarország mindent meg fog tenni azért, hogy előmozdítsa Ukrajna európai integrációját - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali kollégájával, Viktor Janukoviccsal.
Dátum: 2010-12-17 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:35.326782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalás után tartott közös sajtótájékoztatón az államfők méltatták a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés erősödését, elmélyülését, s megerősítették készségüket az intenzív párbeszéd folytatására.
Az eszmecserén nagy figyelmet fordítottak az Európai Unió és Ukrajna együttműködésének kérdéseire is, különös tekintettel arra, hogy Magyarország január 1-jén átveszi a soros EU-elnökséget. Janukovics közlése szerint megállapodtak abban, hogy Magyarország támogatja Ukrajna elképzeléseit és a vízummentesség megszerzését célzó akciótervét.
Schmitt Pál úgy fogalmazott, az EU-elnökség lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak szavakkal, hanem konkrét tettekkel is kifejezzük támogatásunkat keleti szomszédunknak. Soros EU-elnökként Budapest mindent megtesz a vízumliberalizációt célzó ukrán akcióterv sikerre viteléért, illetve a szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozásáért.
Az Európai Unió Keleti Partnerség programjával kapcsolatban az ukrán államfő ismét azt szorgalmazta, hogy azt töltsék meg konkrét tartalommal, rendeljenek hozzá anyagi eszközöket is. Reményét fejezte ki, hogy a program résztvevői a Budapesten május 26-án tartandó csúcsértekezleten komoly lépést tesznek ebbe az irányba.
Az elnökök elégedetten szóltak a gazdasági együttműködésről, amely a tavalyi "sovány esztendő" után ismét fellendült. A tavalyihoz képest idén 43 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom, értéke várhatóan több mint kétmilliárd dollárra bővül.
Janukovics kifejtette, hogy mindkét országban pozitív lépéseket és intézkedéseket tett a kormány a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására. Kiemelte: Schmitt Pállal egyetértettek abban, hogy további folyamatos erőfeszítésekre van szükség e téren. A magyar államfő megköszönte a kijevi vezetésnek a Kárpátalján élő több mint 150 ezer fős magyar kisebbségre fordított figyelmet, s annak a reményének adott hangot, hogy a munkaebéd során még lesz alkalmuk részletekről is szót váltani.