A szegénység elleni küzdelem a demokrácia próbája
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára "A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének" záró rendezvényén vett részt a mai napon Brüsszelben.
Dátum: 2010-12-17 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:35.739413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán beszédében kiemelte, hogy a szegénység elleni küzdelem Magyarországon a demokrácia próbája is, amelynek egyik fő kérdése, hogy hogyan győzhetünk meg 2 millió szegény embert arról, hogy a demokrácia jobb, mint a diktatúra, amikor ma Magyarországon rosszabbul élnek, mint 20 évvel ezelőtt. Ezeknek az embereknek be kell bizonyítanunk azt, hogy a demokrácia és szabadság többet tud adni, mint az elnyomás - jegyezte meg az államtitkár.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár fontosnak minősítette a 2010-es Európai Évet, amely megerősítette a politikai elköteleződést és az európai uniós kereteket a szegénység elleni küzdelem érdekében. A magyar EU-elnökségi program céljai közül kihangsúlyozta az EU 2020 stratégia sikeres elindítását, amelyben a szociális célok megfelelő hangsúlyt kapnak. Kiemelte továbbá a nemzeti roma integrációs stratégiák európai kerete elfogadtatásának fontosságát a magyar elnökség idején.
Az Európai Év lezárása és az előttünk álló további tennivalók összegzése érdekében a tagállamok egy záródeklarációt fogadtak el, amely bemutatásra került az állam- és kormányfők december 16-17-i ülésén is. A deklaráció kiemeli, hogy 2020-ig legalább 20 millió európait kell kiemelni a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegető helyzetből. Magyarország közel fél millió fő kiemelésével kíván hozzájárulni a cél eléréséhez.