Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre 28 százalékkal nő az agrártámogatások összege

A kis és közepes családi gazdaságok támogatását és a helyi társadalom, piacok megerősítését állította az új mezőgazdasági politika középpontjába a kormány - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2010-12-17 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:36.866000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány vidékfejlesztési és mezőgazdasági koncepciójának középpontjában a minőségi terményeket előállító kis és közepes családi gazdaságok, s nem a tömegtermelés, a monokultúrás, iparszerű rendszerek állnak - mondta a politikus a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének évértékelő elnökségi és választmányi ülésén.

Hozzátette: olyan mezőgazdaságot szeretnének, amely fönntartja a környezetet, s munkát, megélhetést ad a lehető legtöbb embernek a vidéki térségekben.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormányváltást követő "tűzoltás", a válság terheinek kezelése mellett már vannak olyan lépések, amelyek megmutatják az agrár és vidékpolitika tervezett változásának irányát. A kistermelői rendelet például lehetővé teszi, hogy a gazdák helyben értékesítsék saját termékeiket.

A közbeszerzési törvény módosításának köszönhetően a közintézmények a közétkeztetéshez megvásárolhatják a helyben előállított alapanyagokat. Az illetéktörvény módosítása pedig eltörölte a fizetési kötelezettséget arra az esetre, ha a gazda gyermekének adja át a birtokot.

Jelentős feladatokat rótt az államra a belvíz, az árvíz és az aszály nyomán szükséges kárenyhítés. Részben ez indokolta az európai uniós támogatások kifizetésének előrehozatalát, így 120 milliárd forinthoz jutottak hozzá többek között azok a gazdák, akiknek a katasztrófák miatt nem volt bevétele - fogalmazott az államtitkár.

Jövőre 28 százalékkal növekszik az agrártámogatások összege Magyarországon, 130 milliárd forinttal több uniós, illetve nemzeti forráshoz juthatnak így a gazdák - tudatta Ángyán József.

Az Új Széchenyi Terv keretében támogatni fogják a kisléptékű, helyi élelmiszer-előállítást és értékesítést, például kis tejfeldolgozók és pékségek létrehozását - mondta a politikus.

Az államtitkár fontos eredménynek tartja, hogy a jelek szerint sikerül meghosszabbítani a termőföld-moratóriumot. Ezzel az ország egy kis időt nyer a föld- és birtokpolitikai problémák rendezésére: az osztatlan közös tulajdonú területeket végre megkaphatják tulajdonosaik, elindulhat a birtokrendezés, s a családi gazdaságok megerősödhetnek arra az időszakra, amikor három év múlva liberalizálni kell a földpiacot.

Ángyán József kitért a demográfiai földprogram terveire is: a kezdeményezésnek köszönhetően a vidéken letelepedő és gazdálkodó fiatal házasok 25 vagy 50 évre kedvezményes, örökölhető földbérletet kaphatnak, amennyiben két vagy három gyermeket vállalnak.

Kapcsolódó elemek