Zárónyilatkozat: az EU-nak van közös gazdasági stratégiája
Márciusban módosítják a tervek szerint az Európai Unió alapszerződését a tagországok állam- és kormányfői, júniusban pedig várhatóan megállapodnak azokról a jogszabályokról, amelyek a gyakorlatban alkalmazhatóvá teszik a gazdasági együttműködés fokozásáról eddig hozott döntéseket - derül ki a vezetők pénteken Brüsszelben befejeződött találkozójáról kiadott zárónyilatkozatból.
Dátum: 2010-12-17 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:40.122091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerződés módosítását - amely egy állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus felállítását teszi lehetővé - a tagországokban a ratifikációs folyamat követi, a változtatás várhatóan 2013 első napján lép életbe.
Az állam-, illetve kormányfők a mostani kétnapos találkozón állapodtak meg abban, hogy állandó jellegű pénzügyi stabilitási mechanizmust hoznak létre az euróövezet védelmében, s ehhez azzal teremtik meg a jogi alapokat, hogy módosítják az EU alapszerződését. 2013 derekáig, a tartós mechanizmus felállításáig érvényben marad az ideiglenes eszköz, amelyet idén, a görög pénzügyi válság miatt dolgoztak ki, s amelynek alapján nemrég Írországnak is mentőcsomagot hagytak jóvá.
A csúcstalálkozón döntöttek arról, hogy a módosítás rövid lesz: a mechanizmus létrehozásának megengedése mellett várhatóan csak annyit tartalmaz majd, hogy a szükséges pénzügyi támogatás garantálása szigorú feltételektől függ. A márciusi módosítás függ attól, hogy elfogadja-e a tervezett változtatást a többi érintett uniós intézmény. Ami a jogszabályokat illeti, hat tervezetről van szó, amelyek az úgynevezett gazdasági kormányzásra - a tagállamok közti gazdaságpolitikai együttműködés növelésére - vonatkoznak.
Ezekről a magyar EU-elnökségi ciklus végére, júniusra le kell zárni az előkészítő, konzultációs munkát. A zárónyilatkozat fogalmazása szerint a kormányfők "megerősítették elkötelezettségüket, hogy a gazdasági kormányzással foglalkozó törvénykezési javaslatokról 2011 júniusára megállapodásra jutnak".
A következő soros elnök, Magyarország indítja majd be jövőre az "európai szemeszterként" emlegetett rendszert, ami azt jelenti, hogy a tagállamok előzetesen bemutatják az EU-nak saját következő évi költségvetési tervezetüket.
A brüsszeli ülést követő nyilatkozatokban a kormányfők megismételték azt a meggyőződésüket, hogy az elmúlt évben hozott döntések segítenek megelőzni újabb válságokat vagy könnyíteni kezelésüket.
A záró sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke megerősítette: a mostani döntésekkel a vezetők megerősítették, hogy az EU-nak van közös gazdasági stratégiája, és megvan a politikai akarat arra, hogy mindent megtegyen az euróövezet stabilitásának biztosítása érdekében.
Többen külön hangsúlyt helyeztek a bankszektor szigorú felügyeletének fontosságára, továbbá azt is kiemelték, hogy várakozásaik szerint az újabb határozatok is segítenek a piacok bizalmának növelésében. Utóbbival kapcsolatban azonban kérdéses, palástolni tudják-e a 2013-ra vonatkozó döntések az eurózóna egyes országaival kapcsolatos jelenlegi problémákat.
Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának vezetője úgy fogalmazott: elegendő eszköz áll az EU rendelkezésére, hogy rövid távon választ adjanak bármilyen válságra.
A nyilatkozók megerősítették, hogy tovább tárgyalnak az euróövezeti közös kötvények témájáról. Nem egyértelmű viszont, hogy folytatódik-e a gondolkodás az állandó stabilitási mechanizmus révén mozgósítható keret esetleges növeléséről. Angela Merkel német kancellár, aki korábban mindkettőt ellenezte, a csúcs után úgy fogalmazott, hogy a stabilitási eszközben "meggyőző nagyságú" keretnek kell rendelkezésre állnia.
Nicolas Sarkozy francia elnök azt is jelezte: Franciaország és Németország már a jövő év elején további javaslatokat készül tenni arra, hogyan lehet fokozni a gazdasági koordinációt az euróövezeti országok között. Ezek jellegéről azonban sem ő, sem Merkel nem közölt egyelőre konkrétumokat.