Magyar Nemzet: készülőben a semmisségi törvény
Elkészült a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló úgynevezett semmisségi törvény első változata - erről Balsai István fideszes országgyűlési képviselő beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
Dátum: 2010-12-18 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:43.193289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus hozzátette: jelenleg a törvénytervezet indoklásán dolgoznak, azután beterjesztik a javaslatot az Országgyűlésnek. Kifejtette: a bíróság ezekben az ügyekben nem tartana tárgyalást, hanem az aktákból megállapítaná, hogy a felelősségre vonásra rendőrségi jelentés vagy rendőri vallomás alapján került sor, s megsemmisítené, eltörölné a végzéseket, ítéleteket.
Balsai István szerint kétszáz és négyszáz közötti ügyet érint a semmisségi - a sajtóban csak Lex Balsaiként emlegetett - törvény. Mint mondta: ez nem kevés, hiszen a hajdani eljárások egy hónapon belül, 2006 szeptemberében és októberében kezdődtek.
A politikus az interjúban beszélt arról is, hogy az új alkotmány tervezett április 25-i elfogadása után a választási rendelkezéseket kell meghozni. Hangsúlyozta: ez már csak azért is fontos, mert az Országgyűlés korábban úgy döntött, hogy a következő alkalommal 200 fős Parlamentet kell választani. Emlékeztetett: új szabályt fogadott el a törvényhozás a kisebbségek képviseletéről is.
Mindezt csak új választójogi törvény tudja átültetni a gyakorlatba - szögezte le, hozzátéve: dönteni kell arról is, miképpen vehetnek részt a határon túli magyarok az országgyűlési választásokon.