Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnaiék elkótyavetyélték a chicagoi konzulátust is

Többe került a chicagói főkonzulátus bezárása, mint amennyibe több évi működtetése került volna - mondta el a Hír TV-nek egy chicagói újságíró, Harmath István. A 2007 októberében megnyitott képviselet csaknem félmillió Amerikában élő magyarról gondoskodott, ez az amerikai magyarság egyharmada.


Dátum: 2010-12-18 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:43.977829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar Külügyminisztérium azonban másfél év után, 2009 nyarán takarékossági megfontolásokból bezáratta, miközben tovább működhetett például a magyar főkonzulátus Almatiban, Kazahsztán korábbi fővárosában, ahol nincs magyar kisebbség.

Többe került a bezárás, mint amennyibe a nyitás fog kerülni, tudniillik tíz éves szerződésük volt, ami azt jelenti, hogy körülbelül 250 ezer dollárt ki kell fizetni a Külügyminisztériumnak. Abból két-három évig nyugodtan működhetett volna a főkonzulátus.

Bajnaiéknak akkor az kellett, hogy ki tudják mutatni, hogy ennyit fognak megspórolni. Elkótyavetyélték a bútorokat, mert nem lehetett őket hova tenni. Most New Yorkhoz tartozik Chicago és a Midwest magyarsága - nyilatkozta a Hír TV-nek Harmath István, chichagói újságíró.

Kapcsolódó elemek