Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindent vagy semmit


Dátum: 2010-12-18 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:45.357394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


György Zsombor: A soron következő magyar uniós elnökség nem Magyarországról, hanem Európáról szól. Nem. A soron következő magyar uniós elnökség nekünk azért mégiscsak inkább Magyarországról szól. Régi "brüsszelita" hazánkfiai gyakran mesélik, 1990 után egészen remek dolog volt magyarnak lenni a közösség fővárosában. Szinte sztároknak tekintettek minket, akik átvágták a vasfüggönyt (még ha az elrohadt volna úgyis magától, meg különben is, úgy vittek oda egy már régen elbontott darabot, hogy Horn és Mock magyar és osztrák külügyminiszterek a kamerák előtt nekieshessenek a drótvágóval, de a zárójel itt véget ér), nyitottak, Nyugat-orientáltak, alig várják, hogy mindent bejárjon a kapitalizmus szelleme.

Több mint egy évtizeden át mi voltunk a térség éllovasai, akik behúzzák magukkal a "jó" Európába a keleti blokkot, akikre rá lehet mutatni, látjátok, kedves lengyel, cseh, szlovák, balti és balkáni barátaink, így kell ezt csinálni. Aztán egyszer csak arra ébredtünk, hogy már semmi nincs úgy, mint régen volt. A sor végére kerültünk, mint a rossz társaságba keveredett egykori éltanuló. Kár szépíteni, Magyarországról, különösen 2006 után, a hazugság, a hamis adatok, a zavargások és persze a gazdasági mélyrepülés jutott eszébe mindenkinek a Schuman téren. (A Vörös teret is mindenki ismeri, jegyezzük hát meg ezt a szép nevet is.) Ez a kiindulási alap, amire az utódoknak építeniük kell. Persze az európai szerkezet szintén recseg-ropog, más népek felelőtlen bankárai, politikusai is rontották hitelét, míg a "stratégiai partnerek", Kína, Amerika, Oroszországk, csak visszamosolyogtak a következő sarokról.

Teljes cikk

Kapcsolódó elemek