Hó borítja az egész országot
Éjfél óta erősen havazik Zala megyében, egyes területeken már 30-35 centiméteres hó esett, az utakat több mint félszáz gép tisztítja folyamatosan. ntenzíven havazik, járművek csúsztak az árokba, akadtak el a hó miatt szombaton reggel Vas megyében - tudatták a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletein. Várhatóan a szombat délutáni órákban szűnik meg a havazás a főváros környékén, és éjszaka már csak az ország keleti területein kell számítani hóesésre - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Több mint 260 munkagéppel dolgozik a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a társaság szombat délelőtt.
Dátum: 2010-12-18 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:47.277189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intenzív havazás miatt le kellett zárni a 6-os és a 70-es út közös szakaszának mintegy másfél kilométeres részét Érd térségében - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon szombaton. A közlemény szerint a havas emelkedőn a tehergépkocsik nem tudtak közlekedni, ezért a forgalmat az érintett útszakaszról - az úgynevezett érdi tetőn lévő körforgalomnál - az M6-os autópályára terelik.
Újra megnyitották a ferihegyi repteret
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója elmondta: az ügyeletes repülőtér-vezető szombaton 13 óra 30 perckor úgy döntött, hogy a rendkívül intenzív havazás miatt bezárják a Ferihegyi repülőteret. Végül a tervezettnél korábban, 16 óra 20 perckor megnyitották a Ferihegyi repülőteret.
Dolgozik a Magyar Közút összes gépe
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóságának ügyelete szombaton az MTI-vel közölte: az intenzív havazás miatt az összes saját és bérelt eszközük munkába állt, így 44 géppel dolgoznak az utak megtisztításán. Az utak burkolata mindenütt havas, de téli felszereléssel járható, elakadt járművekről vagy megközelíthetetlen településről reggelig nem kaptak jelzést.
Az Állami Autópálya-kezelő Zrt. zalai ügyeletese szintén arról számolt be, hogy mindkét irányban lehet közlekedni az M7-es autópályán és az M70-es autóúton, ahol gyenge a forgalom. Fennakadásokat nem okozott a havazás a sztrádákon, amelyeket 7 gép tisztít folyamatosan, bár a lehulló porhó a szél miatt sokszor újból rákerül az útfelületre. Balesetekről a rendőrség reggelig nem kapott információt. Az MTI úgy tudja, a 86-os főúton Zalalövőnél hajnalban két kamion akadt el a hóban, de a tűzoltók segítségével folytathatták az útjukat.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében emlékeztet, hogy az ország dunántúli területein hajnal óta intenzíven havazik, és a nagy mennyiségű csapadék miatt sok fő- és mellékúton téliesek az útviszonyok. A társaság folyamatos munkavégzésének köszönhetően azonban járhatatlan út vagy elzárt település nincs az országban.
A közútkezelő ugyanakkor arra kéri a közlekedőket, hogy csak megfelelő műszaki állapotú és a téli közlekedésre alkalmas felszereltségű gépkocsival keljenek útra. Ha valaki elakadna járművével az intenzív havazás miatt, hívja a tűzoltóság szakembereit a 105-ös vagy a 112-es általános segélyhívó számon.
Vas Megyében is havazik
Eddig változó mennyiségű, 8-15 centiméternyi hó hullott a megyében, az Őrségben több, Szombathely környékén kevesebb, minden út járható - mondta el Nagy Györgyi, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatóságának ügyeletese.
A nap folyamán újabb havazásra számítanak, estig legalább 5-7 centiméternyi friss hó hullhat, délután feltámad a szél, így helyenként hóátfúvások is kialakulhatnak - fűzte hozzá.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint az éjszakai és reggeli órákban több árokba csúszott járművet is menteniük kellett, Kőszeg közelében és Körmenden a körforgalomnál kellett kihúzniuk az árokba futott és elakadt járműveket.
Rábapatynál egy felborult utánfutót állítottak a kerekeire, legutóbb pedig Szombathely határában, Gyöngyöshermánnál kellett segíteniük egy árokba csúszott autó miatt, személyi sérülés azonban eddig szerencsére sehol sem történt - fűzte hozzá az ügyeletes. Szombathelyen rendkívül síkosak az utak, nehezen halad a forgalom.
Budapestet is hó fedi
Vadász Vilmos elmondta: a havazást egy mediterrán ciklon okozza, amely eddig a Dunántúlon, főleg a dél-dunántúli megyékben okozott jelentősebb mennyiségű havazást, ott többfelé esett 10-20 centiméter közötti mennyiségű friss hó.
A ciklon a nap további részében kelet felé halad. A friss hó mennyisége azokon a területeken, ahol eddig nem sok hó esett, még 5-10 centiméter között alakulhat. Ennél jelentősebb mennyiség nagy területen előreláthatólag nem lesz.
A meteorológus tájékoztatása szerint az éjszakai órákban már csak a keleti területeken várható havazás, a nyugati és a középső országrészben megszűnik a csapadék. Budapest térségében a délután órákban szűnik meg a hóesés, addig 5 centiméternél vastagabb friss hótakaró nagy területen nem valószínű, legfeljebb a hegyekben.
Több mint tíz centi hó esett Baranyában
Több mint tíz centiméternyi hó esett hajnal óta Baranyában, járhatatlan út nincs a megyében - közölték a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletein.
Havasak, hókásásak az utak Baranyában, de elzárt település nincs a megyében - mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyei igazgatóságának ügyeletese. A meteorológiai előrejelzések szerint nem várható további csapadék a térségben, így óráról órára javulhat a helyzet az utakon - tette hozzá.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a Mecsekben, Pécs és Komló között kamion akadt el még délelőtt, Nagyharsánynál pedig árokba csúszott egy autó. Személyi sérülés nem történt.