Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szavak jól mutatják, hogy jelentősen átalakult a világ

Az m1 szombati műsorában a miniszterelnök többek közt a felkészülés időszakáról, szakmai stábjáról és az uniós elnökségünk idején várható kihívásokról beszélt.


Dátum: 2010-12-18 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:47.740405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor az mtv Európa Magyarországon című műsorában

Ez a hangulat változott meg, hiszen akkor a témák közt olyan dolgok szerepeltek, mint növekedés, az euró, mint új világpénz bevezetése, bővítés, intenzív kapcsolatrendszer kialakítása a tagországokon túli területekkel is - fejtette ki Orbán Viktor a műsorvezető azon észrevételére, hogy a jelenlegi uniós adminisztráció jóval pesszimistább, mint egy dekáddal ezelőtt.

Egy szóval: minden az erőről, az életről, szép európai perspektívákról szólt - folytatta. Hozzátéve: ehhez képest most az uralkodó kifejezések a válságkezelő mechanizmus, gazdaságpolitikák összehangolása, a piacok követelményeinek való megfelelés, nem utolsó sorban óvatosság a bővítés területén. A szavak jól mutatják, hogy jelentősen átalakult a világ azóta - szögezte le.

Orbán Viktor az elmúlt félévvel kapcsolatban úgy fogalmazott: a nagy összefüggésekben már bíztató volt, többek közt azért is, mert a belgák jól dolgoztak, szép elnökségi félévet zártak. A miniszterelnökök között ma az az uralkodó meggyőződés, hogy túl vagyunk a nehezén, már nem fog a válság súlya húzni bennünket - hangsúlyozta a miniszterelnök. Kiemelve: ugyanakkor nehéz év áll előttünk, hiszen teljesen új megoldásokat kell megvalósítani. Nehéz lesz, de megint kezd pirkadni - fogalmazott Orbán.

Az elnökségi felkészüléssel kapcsolatban a kormányfő elmondta: annak kezdetei egészen a tavaszi kormányalakítás időszakára nyúlnak vissza, hiszen össze kellett állítani egy olyan külügyi stábot, amely sikerrel folytathatja le az előkészítő tárgyalásokat és az egyéb diplomáciai feladatokat is megfelelően kezeli a következő négy évben. Hozzátéve: a jelen kormányzati ciklus legfontosabb szakasza a következő félév lesz, amikor Magyarország uniós elnökségi felelősséget vállal.

Orbán Viktor utalt Martonyi János, Gottfried Péter és Györkös Péter személyére, akik már az első Orbán-kormány idején is jelentős szerepet vállaltak a csatlakozási tárgyalásokon. A miniszterelnök kifejtette: ezek az emberek Brüsszelben is elismert Európa-szakértők, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen bizalmi viszony van köztük és a kormányfő között.

Összeállt a szakmai kabinet magja, ami jó esélyt ad arra, hogy sikeresen navigáljuk végig a következő félévet - szögezte le a miniszterelnök.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1435, 'source_type': 'media', 'source_id': 6257, 'target_type': 'article', 'target_id': 103015, 'relation_type': 'describes'}