Gyárbezárás Szentesen: az MSZP-s polgármester egy újságírótól tudta meg
Bezárni kényszerült a szentesi ruhagyár is. A gyár problémáival és az alkalmazottak sorsával, jóllehet a termelés mostani végleges leállításának számos előjele volt, a város - egyébként felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt -szocialista polgármestere eddig nem sokat törődött.
Dátum: 2003-05-27 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:58.332521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jellemző, hogy az üzem dolgozói az utóbbi időben már meglehetősen mostoha körülmények között voltak kénytelenek munkájukat végezni. A rendszeresített túlórákat csupán éhbérrel díjazta a munkáltató, pedig az irreális normák miatt amúgy is példátlanul alacsony - nem ritkán 20 ezer forint körüli - volt az itt dolgozó asszonyok jövedelme. A gyárbezárást megelőző hónapokban ráadásul már ezt a csekély összeget sem utalta át az üzem a dolgozóinak.
Vegyenek belőle ennivalót!
A szocialista többségű önkormányzattól ennek ellenére csupán annyira tellett, hogy Húsvét előtt némi segélyben részesítette a ruhagyár alkalmazottait. A pénzt akkor azzal a felszólítással adták át a rászorulóknak, hogy vegyenek belőle gyerekeiknek ennivalót.
A gyárbezárásról egy újságírótól értesült az MSZP-s polgármester
A gyár csődhelyzetének egyértelmű jele volt az is, hogy a varrodában felszámoló biztos jelent meg, aki bejelentette: azonnali hatállyal valamennyi dolgozót felmentik a munkavégzés alól. Szirbik Imre szocialista polgármester ennek ellenére, bár tájékozódni bőven volt ideje, csak a Délmagyarország című lap történtek iránt érdeklődő munkatársától értesült a gyár bezárásáról.
Szocialista válságmenedzselés
Szirbik bár megígérte, hogy felveszi a kapcsolatot a munkaügyi kirendeltséggel annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók el tudjanak helyezkedni, kérdés azonban lesz-e ennek eredménye. A hazai textilipart ugyanis általános válság sújtja, az MSZP parlamenti frakciója részéről viszont még nem mutatkozott szándék arra vonatkozóan, hogy ennek orvoslására bármiféle javaslatot is kidolgozzon.
A kormány és a vezető kormánypárt "gondoskodását" az elbocsátott munkatársak is érzékelik. - A kormány "leírta" a textil- és ruhaipart. Sorra zárják be az ilyen profilú cégeket, amelyek külföldre végeztek bérmunkát -nyilatkozott egyikük a Délmagyarország című lapnak.
A textil- és ruhaiparban bekövetkezett válság kezelésével kapcsolatos határozati javaslat- tervezetet eddig csak Farkas Sándor a térség fideszes országgyűlési képviselője nyújtott be a parlamentnek.
Forrás: Délmagyarország
fidesz.hu