Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Független polgárnesterek nyerték az időközi választásokat

A korábbi polgármestert, Horváth Gábort (független) választották meg újra az önkormányzat vezetőjének szombaton a Somogy megyei Libickozmán. Tiszavalkon Domonkos Józsefné lett a polgármester.


Dátum: 2010-12-19 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:53.385441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Babina Sándor libickozmai körjegyző tájékoztatása szerint a hét elején még az 52 állandó lakosból 45 választásra jogosult szerepelt a névjegyzékben, a csütörtök délutáni záráskor - a néhány nap alatt a településre állandó lakosként bejelentkezők révén - már 76 lakosból 69 választásra jogosultat vettek nyilvántartásba. A voksukat 60-an adták le, ebből kettő érvénytelen volt, mivel a szavazólapon mindkét jelöltet bejelölték - közölte a körjegyző.

A választásra jogosultak most is a korábbi, az októberi helyhatósági választáson indult két független jelöltre adhatták le voksukat, azaz a polgármesteri teendőket az előző négy évben ellátó Horváth Gáborra, aki 36, és Buzsáki Zoltán vállalkozóra, aki 22 szavazatot kapott.

Az időközi választásra azért került sor, mert az október 3-án 100 százalékos részvétel mellett - akkor 41-en voksolhattak - megtartott helyhatósági választáson a két polgármesterjelölt egyaránt 20-20 szavazatot kapott. Egy szavazat érvénytelen volt, mivel valaki mindkét indulót bejelölte.

Domonkos Józsefné lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszavalk új polgármestere - tájékoztatott Kállai József körjegyző a szavazatok összeszámlálását követően szombaton este. Az időközi voksolást azért írták ki, mert az október 3-i önkormányzati választáson szavazategyenlőség miatt nem sikerült településvezetőt választani. Akkor öten indultak a posztért, közülük Tompáné Kovács Erika és Domonkos Józsefné egyaránt 81-81 szavazatot kapott. A szombati polgármester-választáson már csak ők ketten indultak, független jelöltként.

A névjegyzékben szereplő 297 tiszavalki lakos közül 239-en szavaztak. Domonkos Józsefné 125 voksot, Tompáné Kovács Erika pedig 113 szavazatot kapott, egy voks érvénytelen volt, a még nem hivatalos végeredmény szerint így Domonkos Józsefné lett a település új polgármestere - mondta a körjegyző.

Kapcsolódó elemek