Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felkérték Budai Gyulát a taszári reptér ügyének kivizsgálására

Az elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul Kaposvár a taszári repülőtér ügyében. Azt szeretnék, ha Budai Gyula kivizsgáltatná az elmúlt nyolc év kormányainak felelősségét a sikertelen hasznosításban. A somogyi megyeszékhely gyanúja szerint az egykor az amerikai hadsereg által használt bázisról sok minden eltűnt, felelős azonban nincs.


Dátum: 2010-12-19 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:56.324647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A taszári repülőteret 2005 végén zárták be. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő többször próbálta eladni, eredménytelenül. A kaposvári önkormányzat most Budai Gyula kormánybiztost kérte fel, hogy vizsgálja meg, kit terhel felelősség a bázis jelenlegi állapotáért. A városvezetés arra is kíváncsi, hogyan tűnhettek el a repülőtér beépítésére szánt anyagok, és hogy hol használták fel ezeket a berendezéseket. "Az elmúlt hat évben negyedévente jelentek meg nyilatkozatok a taszári repülőtér befektetőiről és sorsáról, és ezzel együtt azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt években a taszári repülőtér romlik, nagyon sok mindent elloptak, őrző-védő szolgálatot alkalmaztak emellett, és eladtak belőle 32 hektárt azzal, hogy ott majd egy buszgyárat építenek. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi is történt valójában Taszáron - mondta a Hír TV-nek Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere.

A somogyi megyeszékhely vezetése szerint a repülőtérnek logisztikai központként nagy szerepe lehet a munkahelyteremtésben, az önkormányzat ezért korábban többször felajánlotta segítségét: egymilliárd forintot is adtak volna a hasznosításra. Ezt azonban akkor a szocialista miniszterelnöki megbízott elutasította.

Kolber István nem akart nyilatkozni a Hír TV-nek: "Nem zárkózom el, de tudom, milyen műsort akarnak önök ebből csinálni, úgyhogy köszönöm szépen" - reagált a televízió megkeresésére. Kolber a Somogyi Hírlapnak azt mondta, a térségben annyi a repülőtér, mint égen a csillag, de kevésnek a hasznosításáért tettek annyit, mint ő Taszárért. Egyéb

Kapcsolódó elemek