Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bod: Kiegyensúlyozottabb év lehet 2011

Míg a 2010-es évet a mozgástér tágítása jellemezte, 2011 már egy sokkal kiegyensúlyozottabb év lehet gazdasági szempontból - mondta Bod Péter Ákos.


Dátum: 2010-12-19 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:00:57.116655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt jegybankelnök úgy látja: a magyar gazdaság kezd csatlakozni a közép-európai térséghez, és a gazdasági növekedés beindulása a foglalkoztatás arányának emelkedését segítheti elő.

"A 2011-es évnek más lesz a karaktere, mint 2010-nek. Egyszerűen azért, mert - hacsak nem jön közbe egy nagy nemzetközi krízis, aminek sajnos van némi esélye - maga a német gazdaság, az európai konjunktúra nekilendül, és Magyarországon a fogyasztásnak nőni kell az adószabályok változása miatt. Ez a két tényező arra utal, hogy egy kicsivel kiegyensúlyozottabb esztendőnk lesz, amelyben azt gondolom, hogy a foglalkoztatásnak is van tere a növekedésre" - fogalmazott a közgazdász a HírTV-nek.

Kapcsolódó elemek