Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmar Brok bírálja az alkotmányos szerződés tervezetét

Az EU új alkotmányos szerződésének tervezete a nagyobb tagországok érdekeit tükröző egyoldalú szöveg, amelyben egyáltalán nem vették figyelembe a jelenlegi és a majdani kisebb tagállamok érdekeit - jelentette ki kedden az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságnak elnöke.


Dátum: 2003-05-27 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:58.923689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmar Brok számos ponton élesen bírálta az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöksége által összeállított - a preambulum kivételével immár teljesnek tekinthető - dokumentumot, amelyet a hét elején kaptak meg a tanácskozó gyűlés küldöttei.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez még nem a végleges szöveg, hanem az a változat, amelyet a konvent elnöksége a múlt héten zárt ajtók mögött tartott háromnapos ülésén állított össze.

A német kereszténydemokrata EP-képviselő kifogásolta, hogy noha az intézményi rend átalakításával, valamint a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatban több mint másfél ezer módosító indítvány érkezett, ezek nem kaptak annak megfelelő súlyt a tervezetben, amekkora támogatottság állt mögöttük.

A külpolitikát illetően az egyetlen érdemi változás az, hogy az egyhangúság követelményének érvényesülése lenne az általános szabály, ami viszont éppenséggel nem erősítené, hanem gyengítené Európa egységét - vélekedett.

A konvent olyan alkotmány tervezetének a kidolgozására kapott megbízást, amely közelebb hozza az uniót a polgáraihoz, valamint hatékonyabbá és cselekvőképesebbé teszi - emlékeztetett Brok, aki szerint ebből a szempontból a tervezet egyes elemei az abszurditás határát súrolják.

A képviselő szerint egyetlen szó erejéig sem történik például említés a dokumentumban az euróról vagy a valutaunióval kapcsolatos más megállapodásokról. Emiatt úgy tűnik, mintha az EU egyszerűen csak a termelési tényezők áramlásának szabadságát biztosító övezet lenne. Helyet kapott viszont a tervezetben egy sor kisebbségi javaslat, ami azt a benyomást kelti, hogy a színfalak mögött "nagy politikai játszmák folynak".

Az egyik ilyen álláspont szerint az EU majdani külügyminiszterének csak az Európai Tanács ajánlásai alapján lenne kezdeményezési joga, márpedig ez a testület legföljebb három-négy havonta ülésezik, így az unió a jövőben sem lenne képes gyors döntéseket hozni. Emellett az Európai Bizottságnak sem lenne e téren kezdeményezési joga, vagyis gyakorlatilag semmilyen érdemi szerepe. E tervezet alapján a bizottság csak az egységes belső piac működtetésére szolgáló intézmény, az Európai Parlament pedig jogszabályokat előállító gépezet lenne, és valamennyi fontos politikai döntés másutt születne meg - állapította meg Brok.

Szerinte a 13 fős elnökség egyes tagjait nem foglalkoztatta, milyen viták folytak a konvent plenáris ülésein; ők úgy döntöttek, az a fontos, amit a hat legnagyobb tagország akar. A testület kisebbfajta kormányközi konferenciaként működik. Egyes tagjai saját kormányukat képviselik, a tőle kapott útmutatások alapján járnak el ahelyett, hogy az elnökség eredeti rendeltetésének megfelelően a konventben kialakult többségi vélemények érvényesítésére törekednének.

Hiba volt engedni, hogy az elnökség tevékenysége ebbe az irányba csússzon el, mint ahogy az is hiba volt, hogy nem hoztak létre még időben szövegező bizottságot - mondta Brok. Hozzáfűzte mindamellett, hogy nem kívánja feladni a harcot, mert a tanácskozó gyűlés munkájának tervezett befejezéséig hátralévő néhány hétben is nyílhat lehetőség olyan többség létrehozására, amely változtathat a dolgok állásán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek