Borsodi árvízvédelem: ötmilliárd forint szükséges
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések árvíz- és belvízvédelmi feladatainak elvégzéséhez ötmilliárd forintra és legalább másfél évre van szükség.
Dátum: 2010-12-20 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:09.195405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a napokban bontották el Felsőzsolcán az árvíz miatt megrongálódott hidat, és elkezdték a kerékpárút árvízlevezetését segítő helyreállítását, a Sajó és a Bódva medrének kotrását. Ezekre a feladatokra 400 millió forint áll rendelkezésre. A következő feladat a Felsőzsolcától északra tervezett árvízi és záportározók megépítése. A munka a tavasszal kezdődik, és másfél évig tart. Addig, amíg ezek nem épülnek meg, a kormány mobil gátakat vásárol, a felállítás helyszínéről a következő hetekben egyeztetnek.
Több mint kilencven település most elkészítheti az árvízvédelmi terveket, amelyeket eddig pénzhiány miatt nem tettek meg. A kormány átvállalja ennek pénzügyi terhét, amely településenként hárommillió forint. A tervek elkészítésének határideje 2011. március 31-e - ismertette az államtitkár.
Hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy az előző kormányzat az önkormányzatokra bízta az ár- és belvízvédelmi feladatok ellátását, de pénzt nem adott rá. Át kell venni ezt a feladatot az önkormányzatoktól, ellátásukra pedig közmunkásokat is igénybe kell venni - mondta.
A hosszabb távú stratégiáról szólva Illés Zoltán közölte: újra felállítják az árvízi, belvízi központi szolgálatot, a védekezésben pedig 2014-ig tízezer közmunkásnak adnának munkát.