Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgium mindenben támogatja Magyarországot

Magyarország számíthat Belgium teljes körű támogatására a jövő év első napján kezdődő, féléves soros elnökségi tevékenységéhez az Európai Unió élén - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Steven Vanackere belga külügyminiszter, összegezve az elmúlt félévet elnöklő Belgium tevékenységét.


Dátum: 2010-12-20 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:12.282957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangoztatta, hogy országa új szokásokat vezetett be elnökként, és reményét fejezte ki, hogy a magyar félév után ezek hagyománnyá válnak az unióban. Emlékeztetett, hogy magyar részről már jelezték, ezeket a módszereket a magyar félévben is továbbviszik. Példaként említette Vanackere, hogy a legmagasabb szinten hozott döntéseket ezentúl az uniós ügyekkel foglalkozó rendszeres miniszteri találkozókon nem csupán előkészítik, hanem folyományaikat, gyakorlatba iktatásukat is figyelemmel követik.

A két ország ez év elejétől a jövő év közepéig Spanyolországgal trióban tölti be a soros elnöki tisztet. Vanackere méltatóan beszélt az együttműködés eddigi tapasztalatairól és eredményeiről. Egyúttal sok sikert kívánt Magyarországnak a következő félévre.

A belga miniszter emlékeztetett arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel életbe lépett új intézményes szerkezet nyomán némileg módosult az egyes uniós intézmények hatásköre. Úgy vélte azonban, hogy a soros elnökség legfőbb feladatköre, az intézmények munkájának összehangolása megmaradt. Hangoztatta, hogy a szerződés és a belga elnökség annak keretében végzett tevékenysége jól vizsgázott. Kritikus időszak áll az Európai Unió előtt, tovább kell lépni a gazdasági együttműködés szorosabbá tétele és a kiemelt külső partnerekkel fenntartott kapcsolatok alakításának terén - vélte a belga miniszter.

Belgiumnak 75 millió eurójába került az elnökség - mondta el Vanackere. Összesen több ezer eseményt rendeztek elnökségi szervezésben az elmúlt fél évben, ezek keretében több mint 25 ezer résztvevőt fogadtak. Az elnökség honlapját 700 ezren keresték fel.

Kapcsolódó elemek