Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Michnik: diktátorokkal csak keményen

Adam Michnik lengyel közíró védelmébe vette hazája részvételét az iraki háborúban, úgy vélve, hogy diktátorokkal szemben csak keményen lehet fellépni.


Dátum: 2003-05-27 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:59.871599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Irakban a civil társadalomnak a legcsekélyebb esélye sem volt a rezsim megdöntésére - mondta a Die Zeit című német hetilapnak Michnik, szemére vetve a párizsi kormánynak, hogy az iraki diktátor javát szolgálta. A háborúellenes francia politika a gyakorlatban Szaddám Huszein uralmának meghosszabbítását jelentette - vélte a lengyel publicista az interjúban, amelyet a dpa ismertetett.

Michnik, a Gazeta Wyborcza című napilap főszerkesztője Berlin magatartásával szemben nagyobb megértést tanúsított, mondván: tekintettel a közös történelemre, sokkal jobban szereti, ha a németek pacifisták, nem pedig militaristák. Mindamellett az iraki háború esetében nem osztotta a német fenntartásokat, mivel ez "egy totalitárius zsarnok" elleni harc volt.

Az iraki háború körüli vita Michnikben, az egykori másként gondolkodóban a kommunista Lengyelország idejének régi konfliktusát idézte. Akkor a német szociáldemokraták (SPD) gondolkodásmódja gyökeresen eltért a lengyel ellenzékétől.

- Az SPD úgy képzelte, hogy ezeket a zsarnokokat meg lehet puhítani. A lengyel rendszerbírálók számára viszont az emberarcú szocializmus önellentmondás volt - emlékeztetett Michnik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek