Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták a második körös módosító indítványokat

Elfogadta az Országgyűlés a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott második körös módosító indítványokat hétfőn.


Dátum: 2010-12-20 21:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:17.519475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés a csomag részeként döntött arról is, hogy a Költségvetési Tanács jövőre egyáltalán nem kap költségvetési támogatást, illetve arról, hogy duplájára emelik a 2013-as, eredetileg tervezett elsődleges egyenlegcélt.

A kormány által is támogatott módosító indítvány-csomagot 255 igen és 101 nem szavazat mellett fogadta el a Ház.

Egy, a kormány által nem támogatott indítványt is megszavaztak: a számvevőszéki és költségvetési bizottság azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés engedje el az MTV a központi költségvetéssel szemben 2011. január 1. napján fennálló adó-, illeték-, valamint járuléktartozását. Ezt a javaslatot 236-an támogatták (196 fideszes, 36 KDNP-s, egy jobbikos, egy LMP-s, és két független), 116-an pedig elutasították (a 21 fideszes mellett 42 MSZP-s, 41 jobbikos és 12 LMP-s.)

Kapcsolódó elemek