Tarlós István szmogriadót rendelt el
Meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket vasárnap és hétfőn a szálló por koncentrációja Budapesten több helyszínen. Tarlós István főpolgármester - ezért a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el. A főpolgármester arra kéri a budapestieket, hogy ne használják a korszerűtlen, környezetszennyező autókat, lehetőleg tömegközlekedéssel utazzanak és mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések, mint például a kandallók, cserépkályhák üzemelését.
Dátum: 2010-12-21 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:18.675711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tájékoztatási fokozat olyan légszennyezettségi szint, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelenthet az arra érzékenyekre, gyerekekre, idősekre, krónikus betegekre - figyelmeztet közleményben a főváros sajtóirodája.
A közlemény szerint a kisméretű szálló por koncentrációja napi átlagban vasárnap a város négy, hétfőn öt mérőpontján is elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 g/m3). 19-én a Széna téren, a Teleki téren, a Kőrakás parkban, valamint Budatétényben mutattak a műszerek küszöbérték feletti szintet. Hétfőn szintén ezeken a helyeken, valamint Pesthidegkúton volt tájékoztatási szint feletti az érték.
"A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg" - olvasható a közleményben.