Jogos öngyűlölet
Dátum: 2010-12-21 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:19.481060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szentmihályi Szabó Péter: Az öngyűlöletnek számos formája ismeretes (lásd még a marxista "hamis tudat" fogalmát is), sok történelmi személyiség utálta magát, a többiek őt csak később. A Mozgó Világ decemberi száma önmagát gyászolja, mert "a korábbi szponzorok elmaradoznak, a jogosan elnyert pénzek befagynak". Az elmúlt két év szerzői önmaguknak vagy másnak tettek fel kérdéseket arról, hogyan lehetséges, hogy a rémes többség nem a balliberálisokra szavazott. "Óvatosan elemeznek. Tájékozódási pontokat keresnek. Okok után nyomoznak. Kételyeiket nem elhallgatva formálják mondatokká a világ új magyarázatát. Menet közben pedig görgetik maguk mellett tudós apparátusukat, tanult mesterségüket, anyanyelvüket, a kultúrát. Mi mást tehetnének? Értelmiségiek szegények" - írja a főszerkesztő, P. Szűcs Julianna előszavában.
A díszes névsorból csak szegény Debreczeni József cikkének utolsó sorait idézem: "...momentán mintha ketten maradtunk volna az egykori jobboldalon: e sorok írója és a szégyen." Hát igen, szégyen, az van. De nem a jobboldalon. Amúgy az öngyűlölet jogos, a szégyen is, az elmaradt szponzorok azonban visszajönnek, ha új üzlet kínálkozik.