Meghiúsított második Trianon
Dátum: 2010-12-21 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:21.287333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nánási Tamás: Megtörtént az, amire sokan nemrég még azt mondták: csoda lenne, ha valóra válna. Brüsszelben engedélyezték, hogy hazánk további három esztendővel meghosszabbítsa a külföldiekre vonatkozó hazai földvásárlási tilalmakat.
E döntés súlyát és jelentőségét talán nem is kell túlzottan részletezni. Hiszen az elmúlt években a hazai közvélemény számára már köztudomásúvá vált, hogy mennyire kiszolgáltatott a külföldi földspekulánsok előtt az ország. Ha a csatlakozási szerződésünk aláírása előtt kialkudott eredeti határidő maradt volna, és jövőre fel kellett volna húznunk a - Burgenlandnál rajtra készen álló - nyugati gazdák és befektetők előtt a sorompót, sok százezer hektár került volna rövid idő alatt a külföldiek birtokába. Jeles földvédők és agrárszakértők is úgy látják: küszöbön állt a második Trianon bekövetkezése.
A tegnapi döntés megszületését a hazai agrárpolitika egy része a közelmúltban még reménytelennek tartotta.