A Fidesz-KDNP a legsikeresebb politikai szövetség
A magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója a Fidesz és a KDNP pártszövetsége - nyilatkozott Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt nemrég újraválasztott elnöke, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel. A politikus főleg a szövetség kétharmados választási eredményére és arra büszke, hogy "zsinórban" nyertek meg egyéb országos szavazásokat is az elmúlt években.
Dátum: 2010-12-21 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:26.145829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Néhány balliberális orgánum szeretne mindenáron repedést látni, és miután nincsen, ezért vizionál - így reagált Semjén Zsolt, a Fidesz-KDNP pártszövetség állapotát firtató, a közelmúltban megjelent cikkekre és írásokra. A KDNP frissen újraválasztott elnöke azt mondta: a Fidesz-KDNP szövetség "a magyar történelem és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója, amit valaha kitaláltak."
A miniszterelnök-helyettes főleg a pártszövetség kétharmados választási győzelmét hozta fel a közös siker példájaként, megemlítve, hogy az EU történetében egyszer fordult elő, hogy ötven százalék feletti eredményt értek el a brit konzervatívok, de ez nem eredményezett kétharmados mandátumarányt. Olyan meg végképp nem volt, hogy négy egymás utáni szavazást - az uniós választást, a szociális népszavazást, a parlamenti, majd az önkormányzati választást - abszolút többséggel nyerjen meg egy politikai konstrukció. Ennél sikeresebbet már nem lehet kitalálni - szögezte le a KDNP elnöke.
Semjén Zsolt kiemelte: a pártszövetség által támogatott kormányban a kereszténydemokrácia rendkívül hangsúlyosan van jelen az egyes tárcákon keresztül, az új alkotmány előkészítését pedig Salamon László kereszténydemokrata képviselő tartja kézben.
Az új alkotmányban is megjelenik majd minden, a kereszténydemokrácia számára hangsúlyos érték: az Istenre való hivatkozás, a Szent Korona, a kereszténység, az egységes magyar nemzet gondolata, sőt a családtámogatás gondolata is. A családtámogatás olyan mértékben bekerül az alkotmányba, hogy az alaptörvény ki fogja mondani, hogy azt a pénzt, amit megkeresünk és amiből a gyerekeinket eltartjuk, azt a pénzt semmilyen körülmények között nem veheti el az állam - hangoztatta a KDNP-s politikus. Hozzátette: a kereszténydemokrácia minden fontos elem megvalósul a mostani magyar kormányban. Sőt, megkockáztatom azt a mondatot, hogy az Orbán-kormány Európa legkereszténydemokratább kormánya - hangzott az interjúban.
A nemzetpolitika kapcsán elsősorban a szomszédos államokkal kialakult viszonyrendszerről és határon túli magyarokról beszélt a pártelnök-miniszterelnök-helyettes. A szomszédságpolitikáról azt mondta: a baloldali kormányok, akik "szolgai módon adták fel a nemzeti érdekeket", folyamatosan konfrontálódtak a környező országokkal, miközben azt mondogatták, ha nemzeti kormány jön a helyükre, akkor konfliktus konfliktus hátán, katasztrófa katasztrófa hátán lesz majd a szomszédságpolitikában.
Ehhez képest jött egy nemzeti kormány, amely kőkeményen képviseli a nemzeti érdekeinket a Kárpát-medencében és Brüsszelben is. És soha olyan jó nem volt a körülöttünk lévő országokkal a viszony, mint most. Még Szlovákiával is más most a viszony, mint a Gyurcsány-Fico időszakban volt - szögezte le Semjén Zsolt.
A kulcsszempont az, és erre tényleg nagyon büszke vagyok, hogy úgy képviseljük a nemzeti érdekeinket, például a határon túli magyaroknak az állampolgárság megadását, hogy közben nem állt össze ellenünk a kisantant - érvelt a miniszterelnök-helyettes.
A határon túlról a jövőben magyar állampolgárságot szerzők magyarországi szavazati jogával kapcsolatban saját véleményét, illetve a KDNP álláspontját ismertette Semjén Zsolt - lévén hivatalos kormánydöntés még nem született az ügyben. A szavazati jog és az állampolgárság egymástól elválaszthatatlan, a körülöttünk lévő országokban szavazati jogot kaptak a külhonban élő állampolgáraik - hangzott az érvelés.
A politikus megjegyezte: nincs egymással összefüggésben a szavazati jog és az a tény, hogy valaki fizet-e adót Magyarországon vagy sem. "Mindenkinek annyi állampolgársága legyen, ahány a valós indentitása, és ahány állampolgársága van, annyi szavazati joga legyen az egyes országokban".
A külhoni magyarok magyarországi voksolásának lehetséges módját így vázolta: a parlamenti képviselők felét egyéni körzetből, a másik felét listáról választanák meg. Egy lista kell, amire lehet szavazni Budapesten, Egerben, Csíkszeredában vagy New York-ban, Sydney-ben, Los Angeles-ben - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Semjén Zsolt.