Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig 115 milliárd forint folyt be a válságadóból

December 20-ig összesen 115 milliárd forint folyt be a "válságadóból" - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden kiadott közleményében.


Dátum: 2010-12-21 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:32.057715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távközlés, az energiaszektor és a kiskereskedelmi láncok szereplői a tervezettnek megfelelően teljesítették a válságadóval kapcsolatos bevallási, valamint előlegfizetési kötelezettségüket. A hétfői teljesítési határidőig közel 161 milliárd forint kötelezettséget vallottak be az érintett ágazatok, amelyet a 2009. évi árbevétel alapján állapított meg a kormányzat.

A minisztérium közlése szerint a rendelkezésre álló bevallási adatok és pénzforgalmi információk alapján a korábban megfogalmazott bevételi elvárás várhatóan teljesülni fog.

Az érintett szereplőknek az adóévet követő év 150. napjáig kell majd elkészíteniük a teljes fizetendő "válságadóról" szóló bevallásukat. A tényleges adó megfizetése ekkor lesz esedékes, ahogy a most megfizetett adóelőleggel való elszámolás is - tájékoztat az NGM.

A minisztérium a közleményben úgy fogalmaz: "A válságadó fizetésére kötelezett szektorok fegyelmezett teljesítésükkel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországnak lehetősége nyíljon a költségvetés helyzetének stabilizálására, az adósságszint csökkentésének megkezdésére, és ezáltal a hazánkban beruházó vagy beruházni kívánó vállalkozások számára a stabil gazdasági háttér megteremtésére".

Kapcsolódó elemek