Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Anna: A kormány teret adott az egyeztetésre

Nem igaz, hogy a kormány nem egyeztet az érintett szakmai-érdekvédelmi szervezetekkel - jelentette ki Nagy Anna a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A kormányszóvivő példaként említette: a felsőoktatási törvény koncepciója előzetesen kikerült a szaktárca honlapjára, hogy véleményezhessék azt.


Dátum: 2010-12-22 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:34.349010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra a felvetésre, hogy egy salátatörvényben rendelkeztek Kopits György menesztéséről, Nagy Anna azt mondta: az a Költségvetési Tanács szűnt meg, mely évente majdnem egymilliárd forintot vitt el. Most azonban hivatalba lép egy olyan, mely erősebb jogosítványokkal bír az elődjénél. Jobb egy kicsi, de erősebb Költségvetési Tanács - szögezte le a kormányszóvivő.

A médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, mely ne szerepelne valamilyen nyugat-európai szabályozásban - reagált a szabályozást ért kritikákra Nagy Anna..

Az ügynöktörvény kapcsán úgy vélekedett: az emberekben van egy elemi igény az ügynökügy tisztázására. Annak mikéntjét szakemberek dolgozzák majd ki - tette hozzá.

Garantált a jegybank függetlensége

Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - tájékoztatott Nagy Anna kormányszóvivő. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.

Simor András hétfőn azt mondta, utoljára 2009 januárjában találkozott Orbán Viktorral. A miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában erre úgy reagált: miután a kívánatos gazdaságpolitika irányáról a jegybanknak más elgondolása van, mint a kabinetnek, "éppen elég", ha a nemzetgazdasági miniszter beszél az MNB elnökével. "Azzal, hogy ha én beszélek vele, nem lennénk előrébb" - tette hozzá.

A kormányfő azonban már a köztelevízióban is jelezte, hogy Simor András részt fog venni a kabinet ülésén, a jegybanktörvény módosítása ugyanis a szabályok szerint megköveteli, hogy a nemzeti bank elnöke megjelenjen a kormányülésen.

"Szeretnék kimaradni a jegybank és a jegybankelnök irányításából" - jelentette ki a miniszterelnök a tévéműsorban. "Ma az a helyzet, hogy a jegybankot egy testület irányítja, amelybe a miniszterelnök is delegál embert. Én nem akarok delegálni egyet sem. Én azt javaslom, hogy a Parlament delegálja a tagokat" - fejtette ki, hozzátéve, a jegybank függetlensége a kormányzattal szemben kell, hogy fennálljon, és ezt ő garantálja.

Nagy Anna szerdán az MTI-nek elmondta azt is: a kabinet ülésén téma volt a lakossági gáz és távhő szociális támogatása, a jövő évi minimálbér-emelés, a Széchenyi Kártya Program folytatása, a költségvetési szervek dolgozóinak bérkompenzációja, valamint a magán-nyugdíjpénztári változásokkal kapcsolatos technikai kérdések is. A kormányülés délutáni programja a magyar EU-elnökségről szól majd - tette hozzá a kormányszóvivő

Kapcsolódó elemek