Horvátországban népszavazást rendeznek az EU-csatlakozásról
Újabb három tárgyalási fejezetet lezárt szerdán Horvátország az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások idei utolsó fordulóján, és így 35 fejezetből 28 esetében már befejeződtek az egyeztetések.
Dátum: 2010-12-22 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:43.933339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három fontos témakörről, a bel- és igazságügyekről, a kül- és biztonságpolitikáról, valamint a környezetvédelemről van szó, és az EU valamennyi esetében megjegyezte, hogy folyamatosan nyomon követi Zágráb intézkedéseit és teljesítményét ezeken a területeken. A mostani tárgyalási fordulóban összesen nyolc témáról egyeztettek, de a többi fejezet lezárása áthúzódott a januárban hivatalba lépő magyar EU-elnökség idejére.
Gordan Jandrokovic horvát külügyminiszter Brüsszelben megerősítette, országának az a célja, hogy még a magyar elnökség alatt, azaz legkésőbb júniusra befejezzék valamennyi témakör tárgyalását. Szintén megerősítette, hogy Horvátországban népszavazást rendeznek az EU-csatlakozásról a tárgyalások befejezését követően. Erre a mostani tervek szerint jövő ősszel kerülne sor.
Szerdán Steven Vanackere belga külügyminiszter is úgy vélekedett, hogy a tárgyalások befejezése most már karnyújtásnyira van. Derűlátónak mutatkozott az egyeztetések gyors befejezését illetően Stefan Füle bővítési biztos is. Hozzátette, azt követően még néhány hónapot igénybe vehet a csatlakozási szerződés pontos szövegének elkészítése, majd a ratifikáció folyamata következik, amely szerinte közel 18 hónapra becsülhető.
Horvátország 2005-ben kezdte meg a tárgyalásokat az EU-val.